Vihar utáni csend: nagyrészt helyre állt a rend Budafok-Tétényben

by gaalt994

Kerületünk kapta a legtöbbet a viharból, csak innen 45 riasztás érkezett a katasztrófavédelmisekhez.

Korábbi cikkünkben közöltük, hogy Budafok-Tétény számos pontján okozott károkat a többhetes aszály után érkező özönvízszerű esőzés. A több szakaszban pusztító vihar egyébként országszerte rongált meg szinte mindent, amit ért, mivel több helyen a csatornarendszerek nem bírták el a hirtelen jött csapadékmennyiséget, pincék, garázsok, kertek áztak be, néhol pedig teljes közterek is huzamosabb időre víz alá kerültek.

Karsay Ferenc polgármester nemrég hivatalos Facebook-oldalán tette közzé, hogy a katasztrófavédelemtől kapott tájékoztatás szerint kerületünkből 45 riasztás érkezett. Emellett viszont arról a – sokkal örömtelibb – tényről is beszámolt, hogy mostanra már nincs sem közlekedési, sem működési fennakadás Budafok-Tétényben.

A katasztrófavédelmisek mellett a Városüzemeltetési Iroda munkatársai is folyamatos szolgálatot teljesítettek, például több helyen – így a Hosszúréti-pataknál is – homokzsákok kihelyezésével szabtak gátat a hömpölygő víztömegeknek.

Karsay Ferenc bejegyzésében arról is említést tett, hogy Budafok-Tétény első lett egy olyan műfajban is, amelyben biztosan nem szeretett volna, ahogyan jó eséllyel senki más sem. Nevezetesen, hogy a meteorológiai adatok szerint az országban egyetlen másik térség sem kapott annyit a csapadékból, mint Budapest XXII. kerülete.

A polgármester köszönetet mondott a kármentésben résztvevő szervek munkatársai mellett a lakosságnak, valamint emlékeztetett, hogy a 06-1-229-2611-es telefonszámon az önkormányzat is várja a lakosság észrevételeit, amelyeket aztán továbbítanak az illetékes hatóságok felé.

(Kiemelt kép: budafokteteny.hu)

Olvasta már?