Vereséggel zárta külföldi edzőtáborát a BMTE

by gaalt994

Újabb szlovén gárda volt az ellenfél, 2-1-re kapott ki a Budafok.

Ahogy korábban is írtunk róla, a BMTE a harkányi edzőtábor után Szlovéniába utazott egy újabb összetartásra. Boér Gábor együttese négy felkészülési mérkőzést játszott a szomszédos országban, az első három találkozó eredményeit korábban itt foglaltuk össze.

A szlovén másodosztályú riválisok elleni egy-egy vereség és győzelem után a BMTE 3-0-s vereséget szenvedett a korábban Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkvától, amely a sima kudarc ellenére – mégiscsak orosz élcsapatról lévén szó – nem nevezhető rossz eredménynek.

Az utolsó barátságos mérkőzésen újfent szlovén ellenfél következett az ND Gorica személyében. A Budafoki MTE honlapjának beszámolója szerint a csapat peches körülmények között szenvedett 2-1-es vereséget. Szabó Máté 2. percben szerzett góljával még vezetett is a magyar együttes, ám a szlovénok még a félidő előtt egyenlítettek. A győztes találatot a második játékrészben, tizenegyesből szerezték meg, ám az ezt megelőző támadás lesről indult.

A csapat ma reggel indult haza Kranjska Gorából, utolsó edzőmeccsét pedig szombaton, a Paks ellen játssza idegenben.

Olvasta már?