50 millióra pályázhatnak a helyi kkv-k

by nora.farmosi

A helyi kkv-k 50 millió forintra pályázhatnak energia-korszerűsítés céljából, Budafok-Tétény önkormányzata jóvoltából.

A képviselő-testület október 19-én szavazta meg a támogatást, melynek részleteiről november 13-án beszélt Karsay Ferenc polgármester és Csókay Ákos, a BKIK főtitkára az Általános Ipartestület épületében. Karsay Ferenc elmondta, hogy a kerületnek nagyon jó együttműködése van mind a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamarával mind a helyi ipartestülettel.

“Felmerült az a kérdés a vállalkozók részéről, hogy míg a rezsicsökkentés pozitív eredményeit a lakosság nagy mértékben élvezi, addig a vállalkozói réteg miért van ebből nagyrészt kizárva. Arra jutottunk, hogy a legjobb, ha a vállalkozásoknak az energiamegtakarítási potenciálját növeljük, tehát, ha olyan beruházásokat ösztönzünk, amivel kevesebb energiát használnak fel, így kevesebb pénzt kell költeniük. Ehhez nyújt a kerületi önkormányzat nagyjából 50 millió forint támogatást. Ennek az elbírásálásához kértük a partnerszervezeteket segítségét” – mondta a polgármester a Promontor TV-nek.

Csókay Ákos, a BKIK főtitkára elmondta, hogy helyi vállalkozásoknak van lehetősége igénybe venni a támogatást, ami 1 milliótól másfél millió forintig terjed vállalkozásonként. A XXII. kerületben – más kerületekhez képest – jóval kedvezőbb feltételekkel kapják meg ezt a támogatást a vállalkozások, hiszen a kerületben a megigényelt pénz nagyon nagy részét megkapják, és vissza tudják fordítani energiahatékonyság növelő, vagy energiamegtakarítást ösztönző beruházásokba.

Decemberben indítják meg a pályázati kiírásokat, és egészen jövő április végéig lehet pályázatokat benyújtani.

Egyéni vállalkozók és társas vállalkozások is megigényelhetik, tehát a teljes kerületi kkv-szektor jogosult lesz a támogatásra.

Arra is lesz majd lehetőség, hogy előzetes egyeztetés után a BKIK szaktanácsadója személyesen ad majd tájékoztatást, hasznos információkat az Ipartestület épületében, ezzel is segítve a vállalkozásokat, hogy sikeres pályázatokat adjanak be.

Olvasta már?