Paralimpia 2024 – Rescsik Csaba döntős légpuskában

by lantai.oliver

A sportlövő Rescsik Csaba izgalmas csata után nyolcadik lett az SH1-es kategória légpuskás alapversenyében, ezzel bejutott a 12.15 órakor kezdődő döntőbe a párizsi paralimpián. A magyarok eddig egy érmet szereztek.

A Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős Sportegyesület 20 éves sportolója két éve elsőként szerzett kvótát a 2024-es paralimpiára a magyarok közül, s ezt éppen a mostani sportági küzdelmek helyszínén, a chateauroux-i lőtéren tette egy világkupán.
    

A körülmények tehát nemcsak ismerősek, hanem kedvesek lehettek számára, s jól is kezdte a selejtezőt, sokáig az első öt között állt, de aztán ahogy sorjáztak a lövések, egyre hátrébb került. A harmadik tizes sorozatában három tíz kör alatti lövés is becsúszott, a 60 lövés után pedig 618,6 kör állt a neve mellett. Ekkor még nem lehetett tudni, sikerül-e kvalifikálnia magát a nyolcas fináléba, mert éppen a határon mozgott, de a 75 perces lövőidő utolsó percében az előtte álló francia rivális hibázott, így Rescsiké lett az utolsó hely a fináléban – mindössze három tizeddel előzte meg a kilencedik helyen záró vetélytársát.
    

A magyar sportlövő – aki a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatikus hallgatója és egy gyermekkori baleset miatt kellett amputálni mindkét lábát – a tavalyi világbajnokságon az ötödik helyen végzett ebben a számban, az idei Európa-bajnokságon pedig ezüstérmet szerzett, és a döntőben is az éremszerzés reményében lő majd.
    

A Paris La Défense Arénában a magyar úszók közül egyedül a 100 méter háton hetedik Adámi-Rózsa Zsanett érdekelt a szombati versenynapon, az S2-es kategória 50 méter hát számában. A 29 éves sportoló délelőtt a második előfutamban negyedik lett, összesítésben pedig a hetedik helyen bekerült az esti döntőbe.

    Később:
    SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
Rescsik Csaba (SH1) légpuska, döntő 12.15
Dávid Krisztina (SH1) légpisztoly, alapverseny 12.00 (döntő 14.45)

    ATLÉTIKA (Stade de France)
Ekler Luca (T38) 100 m, előfutam 11.41 (döntő 20.11)
Luterán Petra (T47) 400 m, döntő 21.19

    KERÉKPÁR (Nemzeti Velodrom)
Wermeser Zsombor (C5) 4000 m, üldözéses verseny, selejtező 11.58 (döntő 15.10)

    ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Adámi-Rózsa Zsanett (S2) 50 m hát, döntő 19.54

MTI, Főkép: Chateauroux, 2024. augusztus 31. Rescsik Csaba a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok férfi 10 méteres légpuska lövészet SH1-es kategóriájának selejtezőjében a chateauroux-i lőtéren 2024. augusztus 31-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Olvasta már?