Karsay Ferenc: országos szinten is példaértékű lehet, ha az itt élők érdekében képesek vagyunk túltenni magunkat a pártpolitikán

by nora.farmosi

Február 20-án Budafok-Tétény képviselő-testülete elfogadta a 2025-ös költségvetést, amit sikerként értékelt a polgármester, hiszen ez teremti meg annak a lehetőségét, hogy az önkormányzat működőképessége fennmaradjon.

Arról, hogy pontosan milyen kérdésekben születtek döntések, itt írtunk korábban részletesen. Karsay Ferenc polgármester azt is megosztotta a Facebook-oldalán, hogy hányan támogatták a költségvetést a 17 képviselőből.

“Tizenegyen megszavazták, hárman voltak, akik ellenezték, ketten tartózkodtak, egy képviselő pedig nem volt jelen, amikor tárgyaltuk. Hogy ennek mi a jelentősége? Abban az esetben, hogyha valaki nem támogatja a költségvetést, tulajdonképpen a saját választóit csapja be, hiszen azokat az ígéreteket így nem lehet megvalósítani, amit a kampányában nem is olyan régen megtett” – mondta a polgármester, kiemelve, hogy Budafok-Tétény egy speciális helyzetben van, hiszen itt az ellenzék többséggel rendelkezik a testületben, és az összefogás által delegált alpolgármester végig részt vett a költségvetés elkészítésében, így ő úgy gondolja, hogy azok a képviselők, akik nem érezték magukénak ezt a költségvetést, két okból vonhatták meg tőle a bizalmukat.

“Az egyik az egy önző, egoista pártpolitikai érdek, hogy akármit is javaslunk, az nem jó. A másik talán egy jobb lehetőség, hogy egyszerűen nem tudják, hogy mi a módja egy költségvetés elkészítésének” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy biztosítják a lehetőséget a képviselőknek arra, hogy képezzék magukat.

“Őszintén hiszek abban, hogy folyamatosan építeni kell a bizalom hídját egymás irányába. Országos szinten példaértékű lehet, ha képesek vagyunk túltenni magunkat a pártpolitikán, és az önkormányzat az itt élők érdekeit előtérbe tudja helyezni” – zárta a gondolatait Karsay Ferenc.

Arról, hogy mit kifogásoltak a költségvetésben, Kerekes Gábor, a Momentum önkormányzati képviselője nyilatkozott a képviselő testületi ülés után a Promontor TV-nek:

“A költségvetéshez négyen benyújtottunk egy módosító indítványt, amelyben arra tettünk javaslatot, hogy az eddigi keretösszegek helyett konkrét fejlesztések kerüljenek a költségvetésbe, hiszen az előző évek tapasztalata az volt, hogyha egy keretösszeget jóváhagyott a képviselő-testület, onnantól már a képviselőknek nem volt igazán beleszólása, hogy ebből mi történik. Ezért javasoltuk azt, hogy a mi körzetünkben milyen fejlesztésekre van szükség. Sajnos a képviselő-testület többsége nem szavazta meg ezt a módosító indítványt, így továbbra is egy olyan költségvetéssel állunk szemben, amely keretösszegekkel dolgozik, és a képviselőknek nincs igazán ráhatása arra, hogy ebből milyen fejlesztések fognak megvalósulni” – mondta Kerekes Gábor. Azt is hozzátette, hogy természetesen együtt fognak működni, hogyha megkeresik őket és a javaslataik rendelkezésre állnak.


Olvasta már?