A vb utolsó napján a Molnár Dóra, Fángli Henrietta, Ugrai Panna, Ábrahám Minna összeállítású 4×100 méteres vegyesváltó 4:01.22 perces országos csúcsot ért el, de ez nem ért döntőt, a 12. helyen végzett a kvartett. Zombori Gábor 400 méteres vegyesúszásban viszont bejutott a döntőbe.
A vb utolsó napján délelőtt hagyományosan a 400 méter vegyes és a 4×100 méteres vegyesváltók selejtezőit rendezték meg, előbbi számban Zombori élete első nagymedencés világbajnoki döntőjére készülhet, miután 4:13.59 perces idővel éppen a nyolcadik helyen továbbjutott. Ez nem sikerült Holló Balázsnak, aki honfitársa mögött a kilencedik helyen zárt 4:13.88-cal. Utóbbi azzal lett “áldozat“, hogy a világcsúcstartó francia Léon Marchand igencsak “behúzta a kéziféket” és csak a hetedik helyen lépett tovább.
“Amit az élet elvett tőlem kétszáz vegyesen, azt most talán visszaadta” – kezdte a vegyes zónában az MTI kérdésére Zombori, aki a rövidebb távon egyetlen századdal csúszott ki a középdöntőből. “Persze most ebben volt egy nagy adag mázli is, hiszen meglepően lassú futam volt, de a visszalépések az előzőkben azért segítettek.”
Holló Balázs könnyes szemekkel nyilatkozott: “Nincs mit szépíteni, ezt elcsesztem, nem éreztem, hogy ennyire lassú lenne a futam. Úgy voltam vele, hogy a végén ha az ausztrált és az olaszt megelőzöm, akkor biztosan ott vagyok a döntőben, hiszen ők mindig bejutnak. Nagyon sajnálom.”
A nőknél 400 méter vegyesen előbb Mihályvári-Farkas Viktória lépett rajtkőre, a nyíltvízi küzdelmek során a váltóval bronzérmes magyar versenyző 4:49.50 perccel a 16. lett, míg a 16 éves Jackl Vivien 4:43.02-es idővel a 11. helyen zárt.
“Összességében elégedett vagyok a világbajnoksággal, a négyszáz vegyes már nem tartozik a főszámaim közé, de örülök, hogy leúszhattam, mert itt tudom felmérni, hol is tartok mentálisan, szerintem jó úton járunk” – mondta az MTI-nek Mihályvári-Farkas, aki megjegyezte, jelenleg inkább nyíltvízi versenyzőnek mondaná magát, de továbbra is ott lesz a medencés viadalokon is.
Jackl elárulta, az év eleji klubváltását követően Shane Tusup már csak heti két edzését irányította, a felkészülése nagyobbik részét pedig Hutkai Dániel vezetésével végezte, a közeljövőben pedig várhatóan válaszút elé érkezik. “Nagy részletekbe nem mennék bele, de nagyon nehéz volt a felkészülés két különféle edzéstervvel. Ez egy bizonytalan pont volt nálam, majd az ifjúsági világbajnokság után meglátjuk” – nyilatkozta a fiatal magyar úszó.
A Molnár Dóra, Fángli Henrietta, Ugrai Panna, Ábrahám Minna összeállítású 4×100 méteres vegyesváltó 4:01.22 perces országos csúcsot ért el, de ez nem ért döntőt, a 12. helyen végzett a kvartett.
A vb zárónapjának fináléjában Zombori mellett Kós Hubert 50 méter háton, illetve Sárkány Zalán 1500 méter gyorson lesz még érdekelt.