2 milliárdból épülhet zöldfolyosó Budafok-Tétényben

by nora.farmosi

Az Egészséges Utcák pályázaton nyerte el a kerület a támogatást.

A polgármester az online fogadóóráján osztotta meg, hogy a projekt a Játék utcát és a Városház teret érinti a Káldor Adolf utcai csomóponttól a Polgármesteri Hivatal épülete előtti útig, és a villamos-végállomás mögötti parkterületet. Cél a gyaloglást és a kerékpározást előtérbe helyező napi életvitel támogatása, egy egységes arculatú, összefüggő fasorokkal, ülőbútorokkal kialakított, gyalogosbarát utca.

“Két esőkertet is szeretnénk kialakítani, az egyiket a Városház téren, a másikat pedig az evangélikus egyház telke mellett.A tervezési terület nagysága 10 435 négyzetméter, ebből közel 1000 négyzetméter új zöldfelület jön létre, 3390 négyzetméteren pedig megújul a jelenlegi zöldfelület. A tervek között szerepel még a Fáber-villa felújítása, külső és belső terének látogathatóvá tétele, illetve közösségi célokra történő felhasználása” – mondta Karsay Ferenc.

Olvasta már?