Az ünneplős öltözői fotó, amire mindenki várt! – írta a BMTE hivatalos oldalán.
A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában Tiszakécskén nyert 2–1-re a Budafok focicsapata.
Mindkét gólunkat Hajdú Roland szerezte, az első félidőben 11-esből, a másodikban ziccerből talált be.
Mészöly Géza vezetőedző a mérkőzés után a következőket mondta: “Nagyon készültünk az első idegenbeli győzelmünkre, sokat is tett érte a csapat. A Tiszakécske tele van rutinos játékosokkal, nem adta fel nulla kettőnél sem, és van egy olyan Ramosa, aki bármikor megvillanhat, ahogy azt meg is tette. Utána viszont tudtunk váltani, a hármas cserénk stabilizálta a csapatot, és még kontrákból sikerült is veszélyeztetnünk, így megőriztük az előnyünket.“
Ezzel a győzelemmel a kieső helyről a 13. helyre jöttünk fel, és csupán két pont választ el a 8. helyezett Ajkától.
Gratulálunk!
Főkép: Budafoki MTE/Facebook