Már a régi-új edző iránításával pótolja a Budafok a Soroksár ellen korábban elmaradt hazai meccsét. Mutatjuk, mit várnak a kerületi ultrák.
“Mint tudjátok, most szombaton pótoljuk az elmaradt hazai meccsünket a Soroksár ellen, a megszokott 13 órás időpontban.
Ilyenkor mindig egy meggyőző szöveget szoktunk írni, hogy csak azért is gyertek ki, stb.,stb., de tudjuk, hogy erre nincs szükség, hiszen úgyis ki fogtok jönni a rossz eredmények ellenére is, ezért vagytok ti a legjobbak.
A Vasas elleni meccsen bebizonyítottuk, hogy 0–3-as állásnál a legreménytelenebb helyzetben is képesek vagyunk a csapat mögé állni, óriási volt ezt átélni, ez az igazi összetartás.
A csapatunknak új vezetőedzője van, a már jól ismert Nikházi Márk, akinek érkeztével nagyon reméljük, hogy új lendületet fog kapni a csapat és most már elindulunk fölfelé.
Amennyiben legyőzzük a Sorit, akkor elhagyjuk a kieső zónát, ami lélektanilag remek kezdése lenne az új Nikházi-korszaknak. Most kell még jobban összefogni, megmutatni a budafoki szurkolók erejét, hiszen a szurkolókra mindig akkor van nagyobb szükség, amikor nem megy a csapatnak, mert ilyenkor tudjuk mi azt a pluszt nyújtani, amivel mondjuk egy ilyen ki-ki meccset meg tudunk nyerni.
Legyünk minél többen, teremtsünk olyan jó hangulatot ismét, mint a Vasas ellen, és szurkoljuk ki az új korszak első győzelmét!
Hajrá Budafok!”
Forrás: Ultras Promontor/Facebook – Főkép: huszzonketto.hu
