2025 októberében a Fővárosi Közgyűlés úgy határozott, hogy rendeletet alkot a pirotechnikai eszközök szilveszteri felhasználásáról Budapesten, amely a főváros egész területén kíván észszerű, de szigorúbb szabályozást alkotni a szórakoztató célra szánt 2. és 3. kategóriájú pirotechnikai eszközök lakossági felhasználásával kapcsolatban a szilveszteri időszakban.
A rendelet megalkotását számos tényező indokolta – írja a budapest.hu. A fővárosi kerületek vezetéséhez és a fővárosi rendészeti szervekhez rendszeresen érkeznek lakossági panaszok a pirotechnikai eszközök használatával kapcsolatosan, elsősorban a szilveszteri időszakban. Az érintett eszközök használata számos kockázatot hordoz: balesetek, személyi sérülések forrásai, veszélyt jelentenek a lakosság ingó és ingatlan vagyonára, és jelentős környezeti terheléssel járnak. Utóbbi kapcsán a teljesség igénye nélkül említhetjük a házi- és vadon élő állatokban egyaránt jelentős félelmet, pánikot keltő zaj- és fényhatásokat, a légszennyező hatást, a természeti és épített környezetet egyaránt fenyegető tűzveszélyt, illetve a főváros teljes területén jelentkező több tonna pirotechnikai hulladékot.

A rendelet elfogadását megelőzően a Főpolgármesteri Hivatal széleskörű társadalmi, szakmai és civil egyeztetési folyamatot bonyolított le, amelynek eredményeit felhasználták a szabályozás kialakítása során. Az eddigi szabályozás szerint december 31-én 18 óra és január 1-én 6 óra között lehetett felhasználni a szilveszterkor használható tűzijátéktermékeket.
Az életbelépő új rendelet alapján a szabályok jelentősen módosultak, mind időben, mind térben szűkül a tűzijátékok törvényes felhasználásának lehetősége.
- “Fokozottan védett” övezetet alakítottak ki ott, ahol egész évben tilos a 2. (sikoly, 16-25 lövéses bombatelepek) és 3. (óriás római gyertya, 30-50 lövéses bombatelepek) kategóriájú pirotechnikai eszközök használata. Ezek az övezetek természetvédelmi területeket, erdőket, legelőket, Natura 2000 besorolású területeket, állatvédelmi intézményeket, állatkerteket, állattartó telepeket, állatmenhelyeket, illetve fekvőbeteg-ellátást végző intézményeket és bentlakásos intézményeket fednek le. (A térképeken kék színnel jelölve)
- “Védett övezetet” alakítottak ki minden lakott területen, ezeken a területeken szilveszterkor tilos a 2. és 3. kategóriájú pirotechnikai eszközök használata. Ezzel a szabályozással minden budapesti lakó otthona és annak közvetlen környezete mentesül a tűzijátékok közvetlen hatásaitól. (A térképeken sárga színnel jelölve.)
- A fokozottan védett és védett övezeteken kívüli területeken (fehér színnel jelölve a térképeken) a 2. és 3. kategóriájú pirotechnikai eszközök használata december 31-én, 20:00-tól január 1-én 02:00-ig engedélyezett.
- Az 1. kategóriájú (például: csillagszóró, ördögpatron, pokolbogyó) pirotechnikai eszközök használata az év minden napján, Budapest egész területén engedélyezett.
A rendelet megszegőivel szemben hatósági eljárás indul, amelynek eredményeként akár 200 ezer forint bírság is kiszabható.
Az alábbi térképeken megtekinthető az egyes budapesti közterületek besorolása.
I. – V. – VI. – VII. – VIII. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerület, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX-XX. kerület, XXI. kerület, XXII. kerület, XXIII. kerület
