Hengereltünk az Eger ellen

by lantai.oliver

Hengereltünk az Eger ellen: 100-ig jutva arattunk fölényes 32 pontos győzelmet – írta a Budafoki Kosárlabda Klub hivatalos oldalán.

Mindenki pályára lépett és hozzá is tudott tenni – a padról is nagyszerű teljesítmények érkeztek.

Bagó hiányában Varga pont az egriek elleni odavágó óta először volt kezdő, a másik négy helyen nem változtatott Károly Máté. 7–0-val indítottunk, ekkor Botka egy triplával tette fel a táblára a vendégeket. Ennél a 4 pontnál közelebb nem tudtak zárkózni a Klepej-tanítványok, de 17–12-ig tartották a lépést – innentől azonban rólunk szólt a negyed, remek tempót diktálva 31–15-ös előnyt alakítottunk ki. Kódor középtávolról tette közé a 20-at, helyenként kifejezetten látványos megoldásokkal növeltük tovább a különbséget. Kódor és Medvei személyében két eddig kevesebbet kapó játékos villogott ezekben a percekben, míg Siklós jó előkészítésekkel vétette észre magát. A félidő előtt Vincze Máté is pályára került, aki majd két hónap kihagyás után tért vissza. A játékrész utolsó 4 pontját a vendégek szerezték, így 51–28-cal vonultak pihenőre a felek. Nem változott a játék képe a folytatásban, továbbra is domináltunk. A második félidőben is sokat tudott cserélni Károly mester, eddig talán sosem próbált összeállításokat is láthattak szurkolóink. Siklós révén sikerült még a zárónegyed előtt 30-ra növelni a differenciát, 75–45 állt az eredményjelzőn 10 perccel a vége előtt. Nem ebben a negyedben mutattuk a legkoncentráltabb játékot a szezonban, de továbbra is megfelelő energiaszintet és hozzáállást mutattunk, ennek köszönhetően ezt a játékrészt is megnyertük – a találkozó végére már csak az volt a kérdés, hogy meglesz-e a 100 pont. A közönség (és a csapattársak) legnagyobb örömére az utolsó támadásunkból Vincze szépen hozta ziccerbe Piukovicsot, aki nem hibázott, ezzel idén másodszor értük el a 100-as álomhatárt. Végtelenül magabiztos, közönségszórakoztató győzelemmel javítottuk a Nagykőrös elleni vereséget (100–68).

A lehető legjobb forgatókönyv valósult meg a mérkőzésen, az első pillanatoktól magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és esélyt sem hagytunk az ellenfelünknek. Mindenki bőven kapott lehetőséget és ezt meg is hálálták az eddig kevesebbet játszók. Ezzel a januári feszített menet véget ért, de jövő héten ismét nehéz dolgunk lesz, a nagyon jó erőkből álló Baja együttese érkezik Budafokra.

Nagybetűs csapatként funkcionáltunk, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy annyi gólpasszt osztottunk ki, mint eddig senki ebben a Zöld csoportos szezonban – szám szerint 36-ot. 50% fölött céloztunk a mezőnyből (52) az egriek 30-ával szemben, ebből következik, hogy a lepattanó csatát is simán nyertük (43–31). Nem volt hiány remek egyéni teljesítményekből, a legtöbb pontot Varga Dani jegyezte (18), Piukovics 13-at dobott, Kódor 11-et, Tóth 10-et. Szintén 10-ig jutott Lados, ő 9 gólpasszt is mellé tudott rakni, akárcsak Katona, aki éppen csak elmaradt a kétszámjegyű ponttól (9). 10 assziszttal és 6 lepattanóval, 6 ponttal zárt a padról nagyon hasznosan beszálló Siklós, legjobb idei meccsét hozta a “Halászsas”.

Önbizalomnövelőként szolgálhatott több mindenkinek ez a siker – szükség is lesz rá, hiszen jövő héten revansra készülünk a korábban a veretlenségünket elvevő bajaiak ellen. Köszönjük ezúttal is mindenkinek a biztatást, legközelebb is hatalmas szükségünk lesz rá!

Károly Máté (Budafok) edző értékelése: Nagyon jó energiaszinten játszottuk végig az egész mérkőzést, fókuszáltak, koncentráltak voltunk. Külön örülök neki, hogy mindenki jól játszott, és hozzá tudott tenni ehhez a szép győzelemhez. Az Egernek sok sikert kívánok a továbbiakban.

Klepej Roland (Eger) edző értékelése: Gratulálok a Budafok csapatának, tulajdonképpen végig dominálták az egész találkozót. Sajnálatos, hogy ilyen erőtlen, gyenge játékkal tudtunk előrukkolnia a mai nap folyamán. Úgy gondolom, hogy ennél azért több van bennünk, bízom benne, hogy a jövő héten a szebbik oldalunkat tudjuk majd mutatni. A Budafoknak további sok sikert kívánok a bajnokságban!

Van mit törlesztenünk a következő bajnoki ellenfelünkkel szemben: novemberben kiélezett mérkőzésen Baján vesztettük el a veretlenségünket, itt az ideje visszavágni!

Újabb hazai mérkőzés következik, a 4. helyen álló Foody-BasketBaja SE csapatát látjuk vendégül. Nagyon nehéz találkozóra van kilátás, hiszen az őszi összecsapáson 7 ponttal a bajaiak bizonyultak jobbnak, azóta ráadásul két játékos is csatlakozott a keretükhöz (Sasa Vuksanovic, Kiss Kolos). 1–3-mal kezdte az évadot Pálkerti Tamás csapata, azóta 9–2 a mérlegük – kiváló formában érkeznek Budafokra. Az U21-eseknél és a felnőtteknél is fontos szerepet betöltő Tóth Balázs értékelte röviden az Eger elleni meccset, majd osztotta meg a várakozásait az eheti fordulóval kapcsolatban:

 „Először is gratulálnék a csapatnak az egri győzelemhez! Úgy gondolom, mindenki, aki pályára lépett, szerves részét képezte ennek a győzelemnek. Külön gratulálok Olinak, hogy így odatette magát, Nagykőrösről hiányoltuk. Megyünk tovább, készülünk a héten a Baja elleni küzdelemre. Pénteki ellenfelünk egy rutinos társaság, tele volt NB I-es játékosokkal, rengeteg tapasztalattal és még légióssal is büszkélkedhetnek. Kifejezetten fizikális mérkőzést várok, illetve parázs hangulatot – a végén persze budafoki sikerrel.”

 A kezdeti nehézségek után bejelentkezetett a dobogóért ellenfelünk, szándékaik komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy decemberben légióst igazoltak. A szerb Sasa Vuksanovic eddig 7 meccsen lépett pályára, ezeken remek számokat produkált: 24,1 pont, 11,1 lepattanó, 31,3 VAL szerepel a neve mellett (mindhárom statisztikai elemben ott van a liga legjobbjai között). Egyértelműen kulcsfontosságú lesz az ő hatástalanítása, de mellette a korábbi válogatott Kovács Péterre (16,6 pont) és Orgona Gergőre (15,1) is nagyon oda kell figyelnünk. Összesen 6 játékosa van a Bajának, aki kétszámjegyű pontot átlagol, ami kiemelkedő adat, viszont a többiektől nem érkezik túl sok meccsenként. Különösen fontos lesz ezúttal nálunk, hogy a kulcsemberek mellé minél többen fel tudjanak nőni, hiszen ez akár a különbséget is jelentheti a két csapat között.

Kovácsék 5 veresége mind a bajnokság első 6 helyén álló csapatok valamelyike ellen érkezett, ráadásul ezekből 4 igen szoros volt. Az előző fordulóban a Dunaharasztinak tudtak visszavágni az őszi vereségért (85–68), Vuksanovic ezen a meccsen is ihletett formában játszott (25 pont, 17 lepattanó). A mi egymás elleni meccsünkön, október utolsó napján 84–77-re tudtak nyerni Pálkerti tanítványai – Orgona volt a főszereplő 27 ponttal, nálunk Bagó volt a legeredményesebb 17-tel.

 Természetesen első és legfontosabb a győzelem, de a célunk a 7 pontnál nagyobb arányú siker kell, hogy legyen, hiszen ezzel a javunkra fordítanánk az egymás elleni összevetést. Ehhez végig koncentrált és fegyelmezett játékra lesz szükségünk, meg persze a nagyszerű szurkolóinkra.

Február 6-án, pénteken, 16:45-től az U21-esek lépnek pályára a tabellán 7. helyet elfoglaló, 6–9-cel álló bajai fiatalok ellen, majd 19:30-tól jönnek az NB I-esek. Töltsük meg együtt a csarnokot, segítsük minél többen a fiúkat a rangadón!

BUDAFOK – Eszterházy SC 100-68 (31-15; 20-13; 24-17; 25-23)

BKK: Varga D. 18, Piukovics B. 13/9, Kódor T. 11, Lados E. 10/6, Tóth B. 10/3, Katona B. 9/3, Horváth Á. 9/3, Kozári G. 8/6, Medvei K. 6/6, Siklós O. 6, Vincze M.

Könnyed győzelmet arattak a fiatalok is (92–62). 17–0-ás kezdésünkkel megadtuk az alaphangot, itt is viszonylag korán eldőltek az érdemi kérdések. Mindenki pályára lépett, mindenki dobott kosarat, szépen javítottuk a nagykőrösi botlást. Horváth Áron visszatérése sokat jelentett a csapatnak, 15 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz érkezett irányítónktól. Medvei Keve volt a legeredményesebb, 27-ig jutott, 34-es VAL-t szedett össze. Georgiu Árisz ezúttal is hasznosan szállt be a padról, 10 egységet rakott a közösbe, zsinórban harmadik meccsén szerzett kétszámjegyű pontot. Hazai pályán továbbra sem találtunk legyőzőre sem az U21-es, sem az NB I-es bajnokságban.

BUDAFOK – Eszterházy SC 92-62 (21-13; 20-14; 28-10; 23-25)

BKK: Medvei K. 27/9, Horváth á. 15/6, Georgiu Á. 10, Buró M. 9/3, Keres P. 7/3, Mayer B. 7/3, Tóth B. 6, Csiszár Zs. 3/3, Jani T. 2, Read S. 2, Veszeli Cs. 2, Vincze M. 2

Forrás: Budafoki Kosárlabda Klub/Szontagh Ábel, Főkép: Facebook

Olvasta már?