2009 óta a XXII. kerület önkormányzata a kiemelkedő munkát végző pedagógusait Mihalik Sándor-díjban részesíti. Idén Tóth Amaryll, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda Bartók Tagóvodájának óvodapedagógusa és Tóth Ida, a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskola testnevelő tanára, a testnevelő munkaközösség vezetője kapta meg a díjat. Elsőként Tóth Amaryll óvodapedagógust kérdeztük a pályáról, hivatásról.
Mindig óvodapedagógus szeretett volna lenni? Hogy történt a pályaválasztás?
Mindig óvó néni szerettem volna lenni. A keresztanyám óvó néni volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik kis falujában. Ritkán találkoztunk, de hatással volt rám a személyisége, és úgy éreztem, hogy nekem is tetszene ez a hivatás. Jelentkeztem a Bem József Óvónőképző Szakközépiskolába, ahova elsőnek nem vettek fel, de fellebbezéssel sikerült bejutni, ami nekem nagy boldogság volt.
Negyvenöt fővel kezdtük el az osztályt, amiből harminckét diák végzett. Éreztem, hogy rátermett vagyok a pályára. Az a tudás, amit az iskolában megszereztünk, a pályám végéig kitartott. A mi időnkben a középiskolai szakképzés magas színvonalú volt. Hatékonynak tűnt, hogy egymás pedagógiai munkáját bíráltuk, az önbírálat elsajátításával pedig erős kontrollt tanultunk meg. A kerületbe kerültem, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda Bartók Tagóvodájába, ahol mindig nagyon jól éreztem magam, annyira, hogy innen mentem idén nyugdíjba. Hihetetlennek tűnik, de negyven évig ugyanabban a teremben tanítottam. A környéken nagyon sokan ismernek, a Sárga majd a Napvirág csoport óvó nénijeként. Amy néni és Erika néni csoportjáért nagy versengés alakult ki a szülők között. Decembertől nyugdíjas leszek, ezért nem vállaltam már csoportot, hiszen most ballagtattam el a nagycsoportosaimat.
Egy jó óvodapedagógusnak milyen módszertani eszköztárral kell rendelkeznie?
Nem tudom, hogy a főiskolán milyen szinten széles a módszertan tanítása. Amikor én kezdtem a pályát, akkor is volt sok rossz gyerek, nagyobb odafigyelést igénylő gyerek, ráadásul 38 fős csoportokban tanítottunk. Mostanra nagyon sokat változott a világ. Nem tudom, hogy mi történik a szociológia szintjén, milyen változásokon mennek keresztül a családok, de rendkívül megváltozott a gyerekek összetétele. Általánosságban elmondható, hogy manapság egy csoportba nagyon sok kezelhetetlen gyerek kerül, ami feltűnő változás a korábbi évekhez képest. Ezekre megtalálni a módszert a pedagógusnak óriási energia, rengeteg munka. Nagyon felkészültnek, nyitottaknak kell lenni, módszerek tárházával kell rendelkezni. Nem lehet csak úgy bemenni, hogy ez egy munkahely, mert a pedagógus esetében ennek sokkal többnek kell lennie. A mi szakmánk az hivatás. Emberekkel, kis szeretetbombákkal foglalkozunk, akik ránk nagyon számítanak. Sokszor az édesanyjuk leszünk, mert elfeledkeznek róla, hogy nem otthon vannak, és ösztönösen mondják nekünk, hogy anya, majd persze korrigálnak. Kialakul köztünk egy érzelmi, bizalmi kapcsolat, ami három évig tart. Mi nagyon sok mindent megtudunk a gyerekektől a családi helyzetről, hiszen a gyerek a család tükre.
Igazán nem panaszkodhatom. Remek munkahelyem volt, szerettem ott dolgozni, engem is szerettek, kedveltek a kollégák is. A fiatal óvó néniből mára én lettem a legidősebb, és jöttek hozzám a fiatalok segítséget kérni, amit mindig örömmel adtam. Szerencsém volt, mert végig hagytak a saját módszereimmel meggyőződés alapján dolgozni. Mi, óvó nénik is sokfélék vagyunk. A pedagógus személye a legfontosabb, hiszen azzal tanítunk, a személyiségünkkel. Remélem, hogy minták lehetünk. Nekem a munkám a hobbym volt, mert azt szerettem csinálni, ami jólesett. Az az idő, amit ebbe belefektettem, az megtérült. Nem vettem észre, hogy mennyi energiát tettem bele, mert sok-sok boldogsághormonnal jutalmazott az óvodapedagógusi pálya.
Volt olyan, amire azt mondták, hogy ez Amy néni módszere?
Búzás Erika kolléganőmmel 25 éve dolgoztunk együtt, a munkatársi kapcsolaton kívül kialakult egy baráti kapcsolat is. Összeszoktunk, szinte már befejeztük egymás megkezdett mondatait. Nagyon összehangoltan, egymásra ráérezve tudtunk együtt dolgozni, ami keveseknek adatik meg. A mi módszerünk, látásmódunk a személyiségünkben rejlik, ami biztosan tükröződött például a sajátos mesefeldolgozásainkban.
A gyerekekkel fejlődésük korai szakaszában foglalkozunk, ezért ők hamar elfelejtenek minket, viszont én minden tanítványomat felismerem, ha az utcán találkozom velük. Egy óvónő nem lehet lusta, a húsz évvel ezelőtti tananyagon muszáj változtatni, mert minden megváltozott körülöttünk. Sokkal gyorsabb lett a világ, az információk áramlása hihetetlenül felgyorsult. A gyerekek ugyanolyan értékesek, mint korábban, de a felgyorsult tempójú világban sokkal nehezebb ma szülőnek lenni.
Hogyan látja, a szülők hozzáállása is változott a gyerekneveléshez a pályafutása során?
Igen, változott. Sokkal több hanyagabb szülőt látok. Inkább nem szólnak rá a gyerekekre, hogy elkerüljék a gyerekek sértődését. A szülők túlzóan kiszolgálják a gyerekek kívánságait. Az anyagi lehetőségekhez képest túlságosan kielégítik a gyerekek szükségleteit, de én úgy látom, hogy tévesen. A gyereknek nem kell mindent megadni, mert a birtoklás öröme nem tart sokáig. Hamar eldobálják a játékokat, a drágább játékokat sem értékelik jobban, mint az olcsóbbat. Nincs türelmük a gyerekeknek, mert nem ülnek le velük játszani a szülők, csak megveszik a játékokat. Egyedül nem fog játszani a gyerek! Hatalmas játszóterek vannak egy-egy családnál, de társaság nélkül a gyerek nem játszik. Kell hozzá a testvér, a szülő. Egyre kevesebb időt töltenek a gyerekekkel a szülők, betuszkolják az intézményekbe, de arról megfeledkeznek, hogy az igazi foglalkozás az otthon van. Ezt mindig elmondom az anyukáknak, apukáknak, hogy nem kell nagy dolgokra gondolni a közös játékhoz. Dobáljanak kavicsot a Duna-parton, hajtogassanak papírhajót, közlekedjenek villamossal vagy busszal és nézzék közösen a várost vagy rajzoljanak bábukat. Ezt fogja megjegyezni a gyerek, ez a pozitív élmény marad meg benne. Ez a legfontosabb.
Hogyan látja az óvodapedagógusok jelenlegi helyzetét?
Sajnos egyre kevesebb az óvó néni, ezért több teher van rajtuk, ami nagyon fárasztó napi munkával jár. Harminc gyerek mindennapi életét megszervezni nagyon nehéz úgy, hogy egy csoportban van a hisztis, az okos, az autisztikus, a beilleszkedési problémákkal küszködő gyerek. Féltem a pedagógusokat a túlzottan sok tehertől. Sok a probléma és nagy a nyomás, minden óvodában ezt tapasztalom országos szinten.
Mivel fogja tölteni a nyugdíjas napjait?
A COVID már sajnos félig ráhangolt, hiszen az utolsó két évben semmi sem úgy volt, mint előtte. Nem tudtuk megtartani az ünnepeket, nem voltak kirándulások, sok gyerek nem járt oviba. De próbáltuk a legjobbat kihozni a helyzetből és a szülők mindenért hálásak voltak. Én nagyon tevékeny típusú ember vagyok. Kertes házban lakom, ami mindig ad munkát. Sokat rajzolok, nagyon szeretek olvasni, kirándulni. Sokat járom a várost. A kerületben elvégeztem a helytörténeti sétavezetői tanfolyamot, igyekszem majd csoportokat vezetni. Korábban tajcsiztam, ezt is fel akarom újból frissíteni. Kíváncsi természetű ember vagyok, sosem unatkozom. Szeretek kézműveskedni, fúrok, faragok. A saját családommal most többet tudok foglalkozni.
A kerület melyik részén él?
Budafokon, a Kísérleti lakótelepen, a József Attila utcában, ahol egy nagyon szép, védett gesztenyefasor van. Születésemtől fogva itt élek. Szeretek itt lakni. Rájöttem, hogy minden, amit szeretek, az itt van Budafokon.
