Így változik a locsolás rendje Budafok-Tétényben a víztakarékosság jegyében

by nora.farmosi

A csapadékhiány és a tartósan meleg időjárás miatt Budafok-Tétény önkormányzata újabb intézkedéseket vezet be a növények öntözésében. A cél, hogy a kerület zöldfelületei továbbra is megfelelő gondoskodást kapjanak, miközben a rendelkezésre álló vízzel takarékosan bánnak.

Budapest jelenlegi vízellátási helyzete alapján egyelőre nincs szükség általános vízkorlátozásra, ugyanakkor a főváros vezetése is a víztakarékos és célzott öntözés fontosságára hívta fel a figyelmet.

A kerületben a fiatal fák öntözése továbbra is változatlanul folytatódik, ahogy a cserjék és évelők gondozása is. Emellett az automata öntözőhálózat egy részét ismét bekapcsolják, azonban a víztakarékosság érdekében a rendszert a korábbinál kevesebb napon működtetik. Ez a fűfelületek öntözését, valamint a cserjéket és évelőket tápláló csepegtető rendszereket is érinti.

A tömlős és tartályos locsolást szintén visszafogják. Az évelőket, cserjéket és sövényeket hetente három alkalommal, a muskátlikat ugyancsak heti három alkalommal öntözik.

Az egynyári növények most kimaradnak

Az önkormányzat döntése alapján az egynyári növényeket jelenleg nem locsolják. A kerület már tavasszal változtatott ültetési gyakorlatán: a korábbiaknál kevesebb egynyári növényt ültettek, helyettük pedig több évelő kapott helyet.

A tapasztalatok szerint a szélsőséges időjárás is azt mutatja, hogy érdemes a jövőben tovább növelni az évelők arányát, és csökkenteni a nagyobb vízigényű egynyári növények számát.

Az öntözött területeket folyamatosan figyelik. Ha egy-egy helyen kevésnek bizonyul a kijuttatott víz, szakmai egyeztetés után növelhetik az öntözési időt, ahol viszont továbbra is túl sok víz jut a növényekre, ott további csökkentésre lehet számítani.

A lakók is sokat segíthetnek

Az önkormányzat továbbra is számít a kerületben élők segítségére. A fiatal fák túléléséhez a lakossági locsolás is jelentős támogatást jelenthet, akár hagyományos módon, akár a Beeco alkalmazáson keresztül.

Az alkalmazás használatáról augusztus 11-én, kedden reggel 7 és 8 óra között lakossági tájékoztatót is tartanak a Rózsakert lakótelepen, ahol az érdeklődők az Önkéntes Vízadás programhoz is közelebbről megismerkedhetnek.

Olvasta már?