Büszkén emlékezünk a klubunk történetének 81 évvel ezelőtti dicső napjára, és tisztelettel gondolunk azokra a sportemberekre, akik győzelemre vezették Budafokot a legmagasabb osztályban – írja a Facebook oldalán a Budafoki BMTE.
1945. szeptember 23.
BIK-pálya, 2000 néző
Budafoki MTE-Erzsébeti MTK 3–2 (1–1)
BMTE: Bánki – Farkasvölgyi, Fellegi – Bérczes, Dudás, Varga – Hollósi, Mátrai, Mérges, Kolozsvári, Kardos.
Vezetőedző: Sebes Gusztáv
Idézet a másnap megjelent Népsportból:
– A mérkőzés húsz perc késéssel kezdődik, mert Soós K. játékvezető elkésett. (…) A győztes budafoki együttes pompás játékkal verte meg ellenfelét. Az újonc első osztályú csapat minden részében jobb volt ellenfelénél és a győzelmet feltétlenül megérdemelte. A kapuban Bánki megfelelt, sok helyzetet védett. A két hátvéd a szerelésben kiválót nyújtott. A halfsor és egyben a mezőny legjobbja Dudás, a régi válogatott játékos volt. A védelemben és a támadások felépítésében messze kimagaslott. A csatársor legjobbja Mérges volt, de a többi játékos is alig maradt el mögötte.
A Klub történetének első élvonalbeli gólját Mátrai (Müller) Henrik szerezte a 30. percben, amikor „Mérges-Mátrai-Hollós a labda útja, a szélső beadását Mérges a lécre lövi, a lepattanó labdát Kolozsvári Mátrai elé gurítja, és az összekötő félmagas lövése a bal kapufa mellett suhan a hálóba.” A második félidőben Mérges Ferenc és Kardos János is betalált.
Az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv, majd tavasszal Borhy Károly vezette BMTE az erős ellenfelekkel szemben végül nem tudta kiharcolni a bennmaradást. 1946 tavaszán búcsúzott az akkor Országos Bajnokságnak nevezett élvonaltól, ahova 74 évvel később, 2020-ban jutott fel újra.
