Készüljön az újabb dugókra, a főváros a héten újra lezárja a Kossuth Lajos utcát!

by gaalt994

Ahogyan nyáron, úgy az elkövetkező másfél hónapban is kétirányúsítják a Mária Terézia utcát a Kossuth Lajos utca lezárása miatt.

Mint arról korábban lapunk is számos cikket közölt, a Budapest Közút Zrt. nyáron kezdte meg a budafoki Kossuth Lajos utca felújítását, a munkálatokat augusztus legvégén fejezték be. De csak egy időre, hiszen a felújítást nem sikerült teljesen elvégeznie a fővárosi cégnek, a budafok-tétényi önkormányzat kifejezett kérésére viszont az iskolakezdés idejére ideiglenesen újra használatra bocsátották az útszakaszt.

Az akkori megállapodás értelmében október 1-jén, azaz pénteken indulnak újra a munkák, amelyhez ismét lezárják a Kossuth Lajos utcát, az erre haladó forgalom részére pedig a Mária Terézia utcát kétirányúsítják. Ez nyáron is így volt, akkor igen sokszor alakult ki komoly dugó.

Értesülésünk szerint, ahogyan korábban, úgy ezúttal is kérte a XXII. kerületi önkormányzat, hogy a felújítást szakaszosan végezzék, ennek ellenére a kivitelező a teljes útszakaszt fogja lezárni még úgy is, hogy az egyes részszakaszokat ütemesen újítják fel.

Lapunk úgy tudja, Karsay Ferenc polgármester és Németh Zoltán alpolgármester a helyben élők és az utcában működő kereskedők, vállalkozók érdekében továbbra is lobbizik a fővárosnál, hogy a teljes lezárás helyett az általuk kért munkaütemben dolgozzon a Budapest Közút, amely egyébként már értesítette a helyieket a lezárásról.

A budafok-tétényi önkormányzat attól is tart, hogy mivel a Budapest Közút tervei szerint a Magdolna utca Kossuth Lajos utcába csatlakozó végét lezárják, a Magdolna utcából zsákutca lesz, ami komoly nehézséget okozhat majd az iskolához erre közlekedőknek. Ami biztos, hogy az iskolát autóval megközelítő szülőknek emiatt az átlagosnál jóval több türelemre lesz szükségük.

A munkaterületet holnap veszi át a kivitelező, a munkavégzés és a lezárás a főváros ígérete szerint november közepéig tart majd. Reméljük, minél kevesebb kellemetlenséggel jár majd ez a másfél hónap, addig is, aki teheti, lehetőség szerint ne a Kossuth Lajos utca, pontosabban az azt „helyettesítő” Mária Terézia utca felé tervezze az útvonalát.

Olvasta már?