A kisebbségi önkormányzatokkal is egyeztettek a költségvetésről

by gaalt994

Mint arról a Huszonkettőn is olvashattak, Budafok-Tétény önkormányzatának képviselő-testülete február 23-i ülésén elfogadta a kerület idei évre szóló költségvetését. A konstrukciót több egyeztetés is megelőzte, konzultáltak például a kerületben élő kisebbségi önkormányzatokkal is.

Budafok-Tétényben bolgár, görög, horvát, német, lengyel, örmény, roma és ukrán nemzetiségi önkormányzat is képviseli a kerületben lakó nemzetiségeket, védi érdekeiket és szervez programokat számukra. Közülük a görög, a német, a lengyel, az örmény és a roma jelent meg a Dankóné Hegedűs Jolánnal való egyeztetésen.

Az önkormányzat beszámolója szerint az alpolgármester arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az idei évben nem változott a felhasználható támogatás összege, azonban azt kérik a nemzetiségi önkormányzatoktól, a támogatást arra használják fel, hogy megismertessék kultúrájukat és hagyományaikat a kerület lakóival.

Az önkormányzat szívesen és boldogan támogatja azokat a rendezvényeket, programokat, amelyeket a kerületben szerveznek a kerületieknek, de a település határán túli események megrendezéséhez nem nyújt anyagi segítséget, ahogy az eszközök beszerzéséhez sem” -idézi a portál Dankóné Hegedűs Jolánt. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy a nemzetiségi önkormányzatok programjaikkal csatlakozhatnak a kerület rendezvényeihez, de önálló eseményt, például nemzetiségi napot is tarthatnak.

Gadácsi Miklós társadalompolitikai koordinátor pedig elmondta: idén a nemzetiségi önkormányzatoknak odaítélt összeg az eddigiektől eltérően célzott támogatásként jelenik meg a költségvetésben, így csak az éves elszámoláskor kerül majd sor a programok részletezésére.

Dankóné Hegedűs Jolán felajánlotta az önkormányzat segítségét az ügyek intézésében, míg a szintén jelen lévő Gazdik István, a Klauzál Ház igazgatója jelezte, alkalmasint a művelődési ház is be tud majd fogadni egy-egy nemzetiségi programot.

Olvasta már?