A pillangók réme – autófeltörőt fogtak a rendőrök

by gaalt994

A férfi ősszel Budafok-Tétényben, majd Újbudán is lecsapott. Második akciója már korántsem volt olyan sikeres, mint az első.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett és más bűncselekmény miatt indított eljárást egy budapesti férfival szemben, aki 2021. szeptember 1-jén a XXII. kerületben, valamint 2021. október 27-én a XI. kerületben is feltört egy autót – olvasható a police.hu közleményében.

A férfi mindkét alkalommal az áldozatok járművének pillangóablakát törte be. Szeptemberi akciója során az autó csomagtartójából lopott el egy pénzt és iratokat tartalmazó táskát, mintegy 200 000 forint értékben. Októberben viszont már nem járt sikerrel, a XXII. és XI. kerületi rendőrség emberei a BRFK Gépjárműbűnözés Elleni Alosztály nyomozóival együttműködve tetten érték, és a helyszín közelében el is fogták.

Az 50 éves F. Lászlót elfogása után előállították, majd a XXII. Kerületi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett, valamint lopás bűntett kísérletének gyanúja miatt. A férfi vallomást nem tett, ám a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság el is rendelt.

(Kiemelt kép: police.hu)

Olvasta már?