Ünnepélyes, mégis bensőséges hangulatú eseményen idézték fel az Aranycsapat emlékét Budafokon, ahol nemcsak sporttörténeti jelentőségű gondolatok, hanem személyes, megható családi történetek is elhangzottak.
Köszöntőt mondott többek között Németh Zsolt országgyűlési képviselő, aki Zakariás József közösségi szerepét emelte ki, valamint Kocsondi Márk, aki Budafok több száz példaképe címmel beszélt a legendás játékosról.
“Nemcsak sporttörténet, hanem történelem“
Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke hangsúlyozta: az Aranycsapat jelentősége messze túlmutat a futballon. Mint fogalmazott, a világ bármely pontján egy magyar emberrel találkozva szinte biztosan felmerül Puskás Ferenc neve. Beszédében kiemelte, hogy a legendás válogatott nemcsak sporttörténeti, hanem nemzeti identitásformáló erő is volt, különösen a határon túli magyarok számára.
Személyes emlékek: humor, tartás és emberség
A program egyik legmeghatóbb része az volt, amikor az egykori játékosok leszármazottai osztották meg az emlékeiket.
Grosics Edina felidézte, hogy bár édesapját, Grosics Gyulát a pályán már nem láthatta, személyiségét erősen meghatározta a humor és a karizma. Külön kiemelte Puskás Ferenc játékos, ugratásokkal teli stílusát, amely minden találkozást emlékezetessé tett.
Egy megható történetben arról mesélt, hogy még idős korában is, rossz egészségi állapotban is kiállt előadást tartani, és amint megszólalt, azonnal “megnőtt” a színpadon – mindenki rá figyelt.
Lantos Andrea személyes hangvételben beszélt édesapjáról, Lantos Mihályról. Elmondta, hogy a család számára mindig a kötelesség és a kitartás volt az első – még a külföldi lehetőségek ellenére is a családot választotta.
Külön érdekességként mesélt arról is, hogy az unokák közül többen sportolnak, sőt, egyikük NB I-es bajnok labdarúgó lett, így a futball szeretete generációkon át öröklődik.
Zakariás Ágnes egészen más nézőpontot hozott: ő inkább apró, emberi történetekből próbálta megismerni édesapját. Számára nem a statisztikák, hanem azok a pillanatok a legfontosabbak, amikor például óvodába kísérte, vagy amikor mások meséltek róla mint segítőkész, emberséges emberről.
A beszélgetések során többször is visszatért az a gondolat, hogy az Aranycsapat hatása ma is érezhető. Nemcsak sporteredményeik miatt, hanem azért is, mert emberi példát mutattak.
Bozsik Péter és ifj. Buzánszky Jenő is hangsúlyozták: gyerekként számukra ezek a legendák elsősorban édesapák voltak, nem ikonok. Az örökség súlyát csak később értették meg igazán.
Ifj. Buzánszky Jenő egy különleges történetet is megosztott: egy ír fiatalember azért tanult meg magyarul, mert egykor találkozott Buzánszky Jenővel a repülőtéren. Ez jól mutatja, hogy az Aranycsapat hatása generációkon és országhatárokon átível.
A leszármazottak közül utolsóként Budai Tamás szólalt fel, aki egy különösen hangulatos, személyes emléket idézett fel. Elmondta, hogy családjukban máig őriznek egy fényképet, amelyen az édesanyák együtt ülve, feszülten figyelve hallgatják rádión a legendás 6–3-as mérkőzés közvetítését.
Ez a kép – ahogy fogalmazott – sokkal többet mond minden statisztikánál: megmutatja azt az izgalmat, összetartozást és közös élményt, amelyet akkoriban a futball jelentett. A történet jól érzékelteti, hogy az Aranycsapat sikerei nemcsak a pályán, hanem a nappalikban, családi körben is történelmet írtak.
Az esemény világosan megmutatta: az Aranycsapat nem csupán egy legendás futballcsapat volt, hanem egy olyan közös kulturális és történelmi örökség, amely ma is képes közösségeket összekötni.
Budafokon most nemcsak a múltat idézték fel, hanem azt is bizonyították, hogy ezek a történetek még mindig élnek és tovább öröklődnek.
