Budafoki kosárlabda: elindult az új szezon

by lantai.oliver

A Budafoki Kosárlabda Klub arról számolt be a honlapján, hogy az augusztusi edzőtáborokkal, edzőmérkőzésekkel, a szeptember elején és közepén lebonyolításra kerülő korosztályos előselejtezőkkel, selejtezőkkel elindult a 2023/2024-es bajnoki szezon. Felnőttcsapatunk pedig hazai pályán kezdi meg az új idényt.

Bizonyára mindenki emlékszik még, hogy a budafoki kosárlabdázók milyen hihetetlen izgalmak után jutottak fel az NB I/B Piros csoportjába! Kiemelkedő sportteljesítményüket a kerület Zakariás József-díjjal jutalmazta. Az önkormányzati elismerés után a Huszonkettő interjút készített a csapat edzőjével, amit itt olvashat.

De hol van már a tavalyi hó? Az augusztusi edzőtáborokkal, edzőmérkőzésekkel, a szeptember elején és közepén lebonyolításra kerülő korosztályos előselejtezőkkel, selejtezőkkel elindult a 2023/2024-es bajnoki szezon.

Az augusztus szokás szerint most is a felkészülés jegyében telt minden korosztályunk számára. A legkisebbektől a legnagyobbakig, a mini kosarasoktól az NB I-es játékosokig sok-sok edzésen vannak már túl csapataink. Az edzőmeccsek után a serdülők (U14), a kadett korosztályba tartozók (U16) és a juniorok (U18) is elkezdték már a bajnoki küzdelmeket az országos bajnokságok előselejtezőiben, selejtezőiben. A héten elkezdődik az NB I-es és az U20-as bajnokság is, valamint a Hepp Kupa selejtezőjében egyik NB II-es csapatunk is megkezdi a mérkőzések sorozatát.

Lassan kialakulnak a különböző iskolákban tartandó kosárpalánta, kosárlabda-előkészítő foglalkozások is, és talán valamikor elindulnak a kosároviedzések is.

Mutatjuk a heti menetrendet:

a Hepp Kupában szeptember 20-án, este fél 8-kor a Dunaújvárosi Sárkányokat fogadjuk a Rózsakerti Általános Iskolában,

az U20-as bajnokságban szeptember 22-én, 16:45-kor a Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks gárdája látogat a BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnokba,

ezt követően pedig ugyanitt az NB I./B Piros csoportban versenyző felnőtt NB I-es csapatunk csap össze a Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks felnőtt együttesével este fél 8-kor.

Szurkoljunk együtt csapatainknak a helyszínen!

Olvasta már?