Sokan egyszerűen a Dunának nevezik, mások szerint holtág, megint mások mellékágnak tartják a Budatétény és a Háros-félsziget közötti vízterületet. De mi is valójában a Hárosi-öböl? A válasz a Duna több mint száz évvel ezelőtti szabályozásában keresendő.
Ha valaki a budatétényi Duna-parton sétál, könnyen hiheti, hogy a folyó főágát látja. Pedig a Budatétény és a Háros-félsziget közötti vízterület valójában a Hárosi-öböl, amely földrajzi értelemben a Duna alulról nyitott holtága.
A terület azonban nem mindig nézett ki így. A 20. század elejéig a Háros valóban sziget volt, amelyet a Duna egyik ága választott el Budatéténytől. Az 1911-es folyószabályozás során azonban a sziget északi végét feltöltötték és a parthoz kapcsolták. Ettől kezdve a korábbi sziget félszigetté vált, a mellette húzódó vízág pedig elveszítette felső kapcsolatát a Dunával. Déli irányból ugyanakkor ma is összeköttetésben áll a folyóval – ezért nevezik alulról nyitott holtágnak.
Ez a kapcsolat nemcsak vízrajzi érdekesség. A Duna vize folyamatosan táplálja az öblöt, a halak szabadon közlekedhetnek a főág és a holtág között, miközben a sodrás jóval kisebb, mint a főmederben. Ennek is köszönhető, hogy a Hárosi-öböl kedvelt horgászvíz, és egyben fontos élőhely számos vízi élőlény számára.
A vízterületet a folyó főágától a ma már Háros-félszigetnek nevezhető egykori sziget választja el. Itt található Budapest egyik legértékesebb ártéri erdeje, amely 1993 óta fokozottan védett természeti terület. A háborítatlan ligeterdő ritka növény- és állatfajoknak ad otthont, ezért a félsziget látogatása engedélyhez kötött.
A közelmúlt rendkívül alacsony dunai vízállása ismét ráirányította a figyelmet a Hárosi-öbölre. Az apadáskor jól láthatóvá válik, hogy ez a vízterület mennyire eltér a Duna sodró főágától. Bár sokan egyszerűen a Dunának nevezik, földrajzilag ennél jóval érdekesebb: egy olyan, több mint száz éve kialakult, a folyóval ma is élő kapcsolatban álló holtág, amely Budapest déli részének egyik legkülönlegesebb természeti kincse.
Fotók: Huszonketto.hu