Egyhangúlag döntött a képviselő-testület az állami fenntartású iskolák 100 millió forintos támogatásáról

by nora.farmosi

Szó esett a helyi adókról, az iskolai támogatásról, a környezetvédelmi programokról, a lakossági pályázatokról. A legtöbb kérdésben szinte egyhangú döntéseket hoztak a képviselő-testület tagjai.

Karsay Ferenc polgármester az online fogadóóráján számolt be a legutóbbi képviselő testületi ülés eredményeiről, ahol több fontos területen is előrelépés történt.

Budafok-Tétény önkormányzata 2021 óta nem emelte a lakosság által fizetendő kommunális adókat. A képviselő-testület csütörtöki, egyhangú döntése alapján 2024-ben is változatlanok maradnak az adóterhek.

Két évvel ezelőtt is csak azoknak a kerületi lakosoknak az adóterhei emelkedtek, akik ingatlanuk bérbeadásából szereznek jövedelmet, illetve nem állandó lakhatásra vásároltak vagy építettek ingatlant, valamint nem a kerületbe vannak bejelentve. Aki életvitelszerűen használja meglévő vagy új ingatlanát, annak továbbra sem kell adót fizetnie.

Az ülésen döntés született a többi között a kerületi mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szóló programról, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve indít az önkormányzat. A kisvállalkozások rendelkezésére álló keretösszeg 50 millió forint, amit energia-korszerűsítésre és megtakarítási beruházásokra fordíthatnak. A pályázatokat a BKIK bírálja el.

Szintén egyhangúlag támogatta a képviselő-testület Karsay Ferenc kezdeményezését a kerületben működő, állami fenntartású iskolák 100 millió forintos támogatásáról. A polgármester tavasszal egyeztetett az őt meghívó oktatási intézmények vezetőivel arról, hogy mire lenne szükségük. Az összeg elosztásának alapja az iskolákba járó gyerekek létszáma. Több intézményben az épület állagromlása okoz problémát, máshol modern oktatási segédeszközökből van hiány. A pályázat benyújtásánál az intézményvezetőknek a szülők javaslatait is figyelembe kell venniük. Karsay Ferenc leszögezte: a párhuzamosságok elkerülése érdekében folyamatosan egyeztetnek a fenntartó tankerülettel.

A Németh Zoltán alpolgármester által beterjesztett környezetvédelmi programot is egyhangúlag szavazta meg a testület. Budafok-Tétény elkötelezett a környezet megóvása mellett. A program legfontosabb célja a kibocsátáscsökkentés, amit az önkormányzat – a többi között – saját intézményei korszerűsítésével kíván elérni. Az alpolgármester ismertette az intézményeken végrehajtott felújításokat, napelemek, hőszivattyúk telepítését, valamint a lakosságot ösztönző lépéseket. A kerületben élők egyebek mellett pályázhatnak energiahatékonysági beruházásokra, fatelepítésre. Ezen kívül számos, ingyenes akcióval segíti az önkormányzat a környezet megóvását: esővízgyűjtő-, zöldzsák-, komposztládaosztással, LED-égőket biztosítanak a rezsiterhek mérsékléséhez, illetve évente kétszer az ágdarálást is térítésmentesen vehetik igénybe a helyi lakosok.

A testületi ülés elején október hónap művészeként köszöntötték Mag Krisztina Szilvia fotóművészt, valamint esküt tettek a helyi választási bizottság tagjai.

A testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek és a részletes napirendek itt érhetők el.

Fotó: budafokteteny.hu

Olvasta már?