Érdemes benézni a Mézcsepp Manufaktúra boltjába a budafoki piacon!

by talastunde

Szabó Zoltán méztermelő boltját látogattuk meg a Budafoki piacon. Nem volt egyszerű a riportkészítés, mert a vevők folyamatos érkezése megszakította a kérdezés és válaszadás gördülékenységét, persze egy termelőnek a legjobb visszajelzés a fogyasztók pozitív vásárlói kedve. A vállalkozásról és a méztermelésről kérdeztük a fiatal méztermelőt.

Mióta foglalkoztok családi vállalkozásként méhészettel?

Édesapám 1991-1992 óta foglalkozik méhészettel, de már az ő nagypapája is ezzel foglalkozott a ’60-as években. Apu nem igazán szerette meg a méhészkedést, csak felnőttként jött rá, hogy ez egy jó hobbi, ami mellékkeresetként sem elhanyagolható. Én is örököltem ezt a hátteret, amibe gyerekként belecsöppentem. Emlékezetem óta méhek vesznek körül, nyaranta már gyerekként besegítettem apukámnak. Nem akartam kimondottan méhészkedni. Mikor Gödöllőn, a mezőgazdasági egyetemen tanultam, még akkor sem gondoltam konkrétan arra, hogy méhész leszek, de itt merült fel a gondolat, hogy ha mindent tudok a méhekről, miért ne foglalkozzak ezzel komolyan.  Az egyetemi tanulmányaim után indítottuk el, hogy legyen saját méhészetem.

Helyileg hol gyűjtötök?

Nincs fix telephelyünk. Télen Tárnokon pihennek a méheink, szezonban pedig vándorlunk velük Tatabánya, Győr, Dabas, Martonvásár környékén.  

Mennyire jó befektetés napjainkban méhésznek lenni?

Gazdasági szempontból a méhészetre is érvényes, hogy ha kellően nagy mennyiségben foglalkozunk vele, akkor jövedelmező. A környezetterhelés miatt viszont egyre nehezebb a méhészek dolga. Bármikor beállhat egy olyan helyzet, ami drasztikusan hat a gazdaságra. A méz ára folyamatosan emelkedik, mint a hordós és a kiszerelt méz ára is, ami annak köszönhető, hogy egyre kockázatosabb a méztermelés, és kisebb mennyiséget lehet ma már termelni, mint korábban. 10-15 évvel ezelőtt egy méhcsalád behordott 80-100 kg nektárt egy szezonban, jelenleg pedig már örülünk, ha 20-30 kg-ot gyűjtenek be. Nagyon sok környezetterhelés éri a méheket, egyrészt a vegyszereken keresztül, illetve a szélsőséges időjárás is gyengíti a méhek általános immunrendszerét. A vegyszerek, a különböző sugárzások, a levegőszennyezettség és a biodiverzitás csökkenése gyengíti a hozamot. Egyre kevesebb erdei vegyes virágméz kapható, ami annak köszönhető, hogy nincsen olyan vegyesen virágzó kultúra, amiről be tudnak hordani virágport a méhek. Sokkal nagyobb területre van szüksége egy méhcsaládnak, viszont Magyarországon még mindig magas a méhsűrűség, viszonylag sok méh van, és sok méhész. Ez nem feltétlenül jó, mert kevés a professzionális méhész, a hobbiméhésznél felmerülhetnek fertőző betegségek, ami adott esetben több milliós kárt okozhat egy méhésznek.

Árultok speciális mézeket?

Sokfajta mézet árulunk, bár nincsenek különösleges mézeink, de kísérleteztünk ízesített mézekkel, amiket csak mi készítünk, és nagyon kedvelik a vevőink. Van például gyümölcsteával ízesített mézünk, amit 2 hónapig asztalgyümölccsel ízesítünk, ettől lesz piros a színe.

Mézharmatot is árultok, ezzel nem találkozunk bármelyik méztermelőnél.

A mézharmatot édesharmatnak is nevezzük, ez nem nektárból van, hanem a levéltetvek édes, ragacsos váladékát szedik össze a méhek és készítik el ugyanúgy, mintha nektár lenne. Ennek a beltartalma szegényes, viszont az antioxidáns tartalma nagyon jelentős. A magas antioxidáns tartalma miatt a mézharmat a legalkalmasabb a méregtelenítésre. Mézharmatot csak nagy melegben gyűjtenek a méhek, 32-34 fokban.

 Budafokon hányan foglalkoznak méhészettel?

Mi a Baross Gábor-telepen élünk, ahol a környéken is van legalább 3-4 méhész. A kerületben a legutóbbi információim szerint 12-13 méhész biztosan van. Ezek főleg kisebb méhészetek, 5-15 méhcsaláddal.

Ez a foglalkozás komoly fizikai munkával is jár?

Hát, nincs szükségünk arra, hogy konditerembe járjunk! Egy hordó méz 180 kg. Elég sűrű a textúrája. 50 kg-os mennyiségben melegítem és szűröm. Kézi erővel végzünk mindent. Egy méhcsaládos kaptár súlya méz nélkül 25-30 kg, plusz a kaptár. Ha van benne méz, akkor pedig sokkal több. 2 méhcsaládos kaptár súlya 80-100 kg körül lehet.

Mióta árultok a piacon?

14-15 éve vagyunk a budafoki piacon. Ez a piac az előzőhöz képest sokkal kulturáltabb, sokkal szívesebben jönnek be a vevők, és a fiatalok is megfordulnak itt. Jó a parkolási lehetőség is. Nemrég lettünk zárt üzlet, szeretünk itt lenni. Egy héten háromszor találnak minket itt a vevők, csütörtöktől szombatig.

Aki ennyi ideig foglalkozik méztermeléssel, szereti még a mézet?

Abszolút, nagy pusztító vagyok. Hetente egy-másfél kg-ot fogyasztok. Akinek túl sok a gyomorsava vagy refluxa van, annak ajánlatos repcemézet ennie, mert tartalmaz egy enzimet, ami a méz savasságát kompenzálja, így pozitívan befolyásolja a gyomorsav-túltermelést. Én nem tudom megunni a méz ízét, egyszerűen imádom!

Olvasta már?