Hamarosan indul az őszi színházi szezon a Klauzál Házban

by gaalt994

Ismét színes őszi színházi előadássorozattal készül a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ. Októberben, novemberben és decemberben is egy-egy színdarab lesz terítéken, a mindháromra érvényes bérlet 14500 forintba kerül, ebből a budafok-tétényi lakosok lakcímkártyájuk felmutatásával 2000 forint kedvezményt kaphatnak. Az előadásokra egyenként is vásárolható belépő.

Ami a műsornaptárt illeti, zenés komédia, színházi duett és színjáték is szerepel a kínálatban. Ennek során a teljesség igénye nélkül olyan nevek lépnek színpadra, mint a rengeteg film szinkronjából is ismerősen csengő Vándor Éva és Kökényessy Ági, a számtalan magyar filmalkotásban szereplő Szabó Győző, vagy az Üvegtigris karakterpalettájának legszelídebb figuráját, Cingárt alakító Szarvas József.

Az őszi színházi szezon október 9-én indul az Apácákkal, míg novemberben a Love Shake – Az élet összeráz, decemberben pedig az Advent Hargitán című darab lesz terítéken. A jegy- illetve bérletvásárlásról itt talál bővebb információkat.

Olvasta már?