Hasznos kapcsolatokat teremt az ipartestület vállalkozók reggelije

by talastunde


Októberben Budafok-Tétény Általános Ipartestülete 5. alkalommal rendezte meg üzleti reggelijét. Korábban már írtunk az eseményről, ezúttal Jurás Lászlót, az ipartestület elnökét kérdeztük meg az üzleti reggelik jelentőségéről, illetve Rimai Margit, a WPA Packaging Kft. vezetője – 2021-ben az év vállalkozója volt – is nyilatkozott nekünk a témában.


Miben látja az üzleti reggelik szerepét?

Az üzleti reggelit évente két alkalommal rendezzük meg, tavasszal, illetve ősszel, átlagban 50-70 fő részvételével. Mindig egy fontos, aktuális témát érintő előadással indítjuk a reggelit, legutóbb a háborús helyzet és az energiaválság adta az előadás témáját. Elsőként a stratégiai partnereket hívjuk meg,
kiegészítve más ipartestületi vállalkozókkal, illetve a hozzánk közeli agglomerációból vagy Újbudáról is érkeznek vendégek, akik valamilyen szállal kötődnek Budafok-Tétényhez. Az előadást követően pár mondatban a résztvevők bemutatkoznak, majd a reggeli keretén belül elindul közöttük a
kommunikáció.


Milyen visszajelzéseket kaptak ezzel kapcsolatban?
Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, mivel sok kapcsolat és üzlet kiindulópontja volt az üzleti reggeli, ami nagyszerű dolog. Több cég került általunk kapcsolatba egy-egy partnerrel. Az ipartestület a saját költségvetéséből finanszírozza ezeket az eseményeket. Az utolsó alkalommal testvérvárosunk, Barót 9 vállalkozója és annak polgármestere, Benedek-Huszár János is ellátogatott hozzánk. Az ő programjukban külön szerepelt, hogy felkerestek kerületi vállalkozókat, majd másnap eljöttek hozzánk, ahol bemutatkozhattak további 50 vállalkozásnak, így kaptak egy átfogó helyzetjelentést arról, hogyan működnek nálunk a vállalkozások. Számukra ez hasznos tapasztalatcsere volt, amit bizonyára tudnak hasznosítani a saját vállalkozásukhoz.


Rimai Margit, a WPA Packaging Kft. vezetője portálunknak elmondta, hogy a vállalkozói reggelik hasznosságát elsősorban a személyes kapcsolatok kialakításában látja, mivel tágítja a helyi vállalkozások megismerésének lehetőségét. Ha nem is azonnal, de közvetlenül reklám- és marketing eredményekkel is párosulnak ezek az alkalmak. Szerinte arra is megérett a helyzet, hogy a reggeliken szekciókat alakítsanak ki, 2 céllal:

 tapasztalat- és információcsere, illetve a gazdasági aktualitások megbeszélése
 a helyi lehetőségek felmérése, információs fórumok eredményeinek bemutatása
 
A cégvezető azt is elújságolta, hogy a legutóbbi eseményen 2 erdélyi fuvarozó céggel is felvették a kapcsolatot, akikkel hosszútávú együttműködés is kialakulhat.

Olvasta már?