Igazi kubai zenére táncoltak a Klauzál Házban

by bcsenge

A Latin Combo két tagja, köztük az együttes vezetője adta a talpalávalót a zenés esten. A vendégek egy része már az első taktusokra táncra perdült, és idővel egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Fellépett egy tánckar is, de a vendégeken is látszott, hogy nem először táncolnak latin-amerikai táncokat. A program szünetében B. Bíró Zoltánnal, az együttes alapítójával és vezetőjével beszélgettünk.  

Mikor alakult a Latin Combo?

  • Még meg sem születtem, már akkor is létezett, régóta, sok éve. 11 tagunk van, akik közül csak én vagyok magyar, a többiek kubaiak. Természetesen a teljes zenekar csak nagy koncerteken lép fel teljes létszámmal, például a Művészetek Palotájában, fesztiválokon, céges rendezvényeken, ahol van elég nagy színpad. Más alkalmakor a megrendelő igényeinek megfelelően 2-3-4-5, sőt, akár hat tagunk is játszik. 

Ma itt kubai karnevál van, máskor is csak kubai zenét játszanak? 

  • Az a specialitásunk, a latin-amerikai zenén belül a kubai. Latin-Amerikában több fő zenei zóna van – a szamba Brazíliában. Van a dél-amerikai népzene, amit a budapestiek főleg az aluljárókból ismernek. Az ott játszó pánsípos együttesek peruiak és ecuadoriak. Van Közép-Amerika – Venezuela, Kolumbia, amelyeknek sajátos ritmusai vannak, ilyen például a kevésbé ismert merengue. Ezen kívül van a karibi térség, Kubának és Mexikónak egy bizonyos szakasza. Innen jön a chachacha, a mambó, a salsa. 

Mekkora a Latin Combo repertoárja? 

  • Nem tudom, én még egy szót nem tudtam spanyolul, amikor már 80 dalt énekeltem. Az évek során a repertoár legalább 4-500 darabra bővült.

A mai vendégek nagyon jól táncolják a latin táncokat, ez máshol is így van? 

  • A hangulat mindig nagyon jó, az emberek nagyon szeretik ezt a zenét. Korosztályfüggetlen, lényegében ízlésfüggetlen, mert nagyon karakteres a ritmus és a dalforma. Európában is nagyon szeretik, a táncversenyek repertoárjának 35-40 százaléka latin. A jive, a rumba, a paso doble, a slowfox mind latin táncok.

Honnan ered a kubai zenének a szeretete? 

  • Sokáig kint éltem Kubában és Argentínában, összesen talán 8 évet.

A zenészek mind Kubából jöttek? 

  • Sokan közülük már Európában éltek, mikor leszerződtettem őket, de egy részük Kubából jött ide egyenesen. Ezt persze nagyon nehéz volt elintézni, mert Kubából nehéz kijönni, Európába meg belépniük nem könnyű.

Mostanában is jár Kubába?

  • Igen, a zenekarral gyakran megyünk, a kubai rádióban és televízióban ugyanúgy szerepelünk, mint itthon.

Olvasta már?