Így juthat el a fővárosi temetőkbe a hosszú hétvégén

by ildikarakai

A mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából november 2-áig este nyolc óráig lesznek nyitva a fővárosi temetők. A kényelmesebb megközelítés érdekében a BKK idén is járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít.

A BKK járatai a október 29-én és 31-én a szombati, 30-án a munkaszüneti napi, november 1-én az ünnepnapi menetrendjük szerint közlekedek, de a temetőket érintő bizonyos vonalakon ezekben a napokban is sűrűbb közlekedést vagy nagyobb befogadóképességű járműveket biztosít a BKK.

Közlekedés a fővárosi temetők környékén

A temetők környékén útlezárásokra kell számítani, ezek hatással lehetnek a környéken áthaladók közlekedésére is. Az ünnepi időszakban a sírkertek környékén jellemzően erős gépkocsiforgalom, illetve korlátozott parkolási lehetőségek miatt a BKK javasolja, hogy a temetőkbe tartó látogatók elsősorban a közösségi közlekedési eszközöket válasszák.

Az egyes temetők környékén az alábbi változásokra kell számítani. Mutatjuk azt is, hogy a BKK hova milyen útvonalat javasol.

Budafoki temető

A Budafoki temető az 58-as és a 158-as, a 250-es és a 250B buszjárattal, valamint az október 29-e és november 1-e között közlekedő 158B autóbusszal közelíthető meg. Egyirányúsítják a Debrő utcát és a Víg utcát a Gádor utca felé október 29-én 8:00-tól november 1-én 20:00-ig.

Nagytétényi temető

A Nagytétényi temető megközelítésére a 33-as, a 113-as és a 133E buszok igénybevételét javasolja a BKK. A 33-as vonalon a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós buszokkal lehet utazni.

Új köztemető

Az Új köztemető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a megszokottnál sűrűbben induló 37-es, valamint a 28-as villamost, továbbá október 29-e és november 1-e között a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as és a 202E autóbuszokat ajánlja. A temető elérhető továbbá a Puskás Ferenc Stadion metróállómás felől a 95-ös autóbusszal is, melynek útvonala a hétvégére módosul.

A közúti közlekedésben az Új köztemető környékén ideiglenes forgalmi rend lép életbe: az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn október 28-án 8:00-tól november 1-én 20:00-ig. Ebben az időszakban a Sírkert utcát egyirányúsítják a Maglódi út irányába. A Kozma utca Jászberényi út–körforgalom közötti szakaszát október 29-én 7 órától november 1-én 20 óráig operatív rendőri intézkedéssel – a forgalom nagyságának függvényében – a Jászberényi út irányába csak a közösségi közlekedési járatok használhatják.

Farkasréti temető

A Farkasréti temető a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar, illetve az M2-es metró felől a napközben sűrűbben közlekedő 59-es, illetve az 59A villamossal érhető el. Emellett a 8E és 53-as autóbusz is gyakrabban közlekedik, előbbi gyors eljutást biztosítva többek között Kelenföld és Gazdagrét felől. Ami a közúti közlekedést illeti: egyirányúsítják október 29-én 8:00-tól november 1-én 20:00-ig a XII. kerületi Bürök utcát a Tállya utcától a Denevér utcáig.

Óbudai temető

Az Óbudai temető megközelítéséhez a szokásosnál sűrűbben induló 160-as, továbbá a 260-as járatot ajánlja a BKK. A 118-as és a 218-as autóbusz mellett 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek tér H és az Óbudai autóbuszgarázs között október 26-a és november 1-e között, biztosítva a H5-ös HÉV felől is a sírkert könnyebb elérhetőségét. A 118B  rendkívüli buszjárat útvonala és menetrendje a BKK felületein érhető el.

Megyeri temető

A Megyeri temető megközelítéséhez a szokásosnál sűrűbben induló 30A,továbbá a 30-as, 147-es autóbuszt ajánlja a BKK.

Rákospalotai temető

A Rákospalotai temetőbe a szokásosnál szintén sűrűbben induló 196-os és a 196A autóbuszt, továbbá a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszokkal közlekedő 130-as járatot javasolják.

Pesterzsébeti temető

A Pesterzsébeti temető megközelítéséhez a 2B és 52-es villamosokat ajánlja a BKK. A temető elérhető a megszokottnál sűrűbben közlekedő 135-ös autóbusszal, amely november 1-én az áruházak zárva tartása miatt a csak a Szentlőrinci úti lakótelepig közlekedik.

Kispesti temető

A Kispesti temetőbe tartóknak a 42-es villamost, a 93-as a 93A, a 132E, a 142E a 194-es és a 194B autóbuszokat célszerű igénybe venniük a BKK szerint. Aki mégis kocsival megy, nem árt tudnia, hogy lezárják a XIX. kerületi Temető közt október 29-én 8:00-tól november 1-én 20:00-ig.

Pestszentlőrinci temető

A Pestszentlőrinci temető megközelítéséhez a 93-as, a 93A, a 182-es, 182A, 184-es és a 217-es buszokat ajánlja a BKK, itt a hatóság lezárhatja a XVIII. kerületi Reményik Sándor utcát.

Csepeli temető

A Csepeli temetőhöz a megszokott menetrendjük szerint közlekedő 38-as, a 138-as és a 238-as autóbusszal lehet eljutni; a felsorolt vonalakon a szokásosnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszok közlekednek.

Cinkotai temető

A Cinkotai temető a 92-es és a 92A autóbuszokkal közelíthető meg. Itt lezárják a XVI., Simongát utat a temető előtt október 29-én 8:00-tól november 1-én 20:00-ig.

Fiumei úti sírkert

Itt a BKK a 2M és 24-es villamos mellett Kőbánya felől a 28-as, 28A és a 37-es villamost ajánlja. Október 29-től november 1-ig rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között 28B jelzéssel is közlekedik villamos.

Kozma utcai izraelita temető

Az Izraelita temető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér felől a 28-as villamost, Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as autóbuszt javasolja.

Kispesti öreg temető

A temető megközelítéséhez az 54-es, 55-ös, 84E, 89E, 99-es, 151-es és 294E buszjáratokat ajánlja a BKK, melyek a megszokott menetrendjük szerint közlekednek.

Olvasta már?