Jutalmak és adócsökkentés – Karsay a válságkezelésről

by gaalt994

Budafok-Tétény polgármestere a kerületben elmaradt megszorításokról és a helyi ellenzékkel való viszonyáról is beszélt.

Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc a Pesti Srácoknak adott interjút, amelyben főként az elmúlt év viszontagságairól és a járvány okozta válság kezeléséről kérdezték.

Az interjúból kiderül, hogy Budafok-Téténynek is szembe kellett néznie megszorításokkal, azonban a polgármester úgy véli, ilyen helyzetben mindenkinek kötelező kivenni a részét a védekezésből. „A mi kerületünkben nagyságrendileg egy 15 milliárdos költségvetésről beszélünk, amiből a gépjárműadó, amivel hozzá kellett járulni a védekezéshez, 190 millió forint. Ez egy jelentős összeg, de arányaiban nem az. Ha ennyitől összedőlne a költségvetés, az nagy baj lenne” – mondta Karsay Ferenc a gépjárműadó kapcsán.

Szóba kerülnek a 2019-es kerületi adócsökkentések is, bár jóllehet – ahogy ezt a polgármester is megemlíti – ezek nincsenek összefüggésben a 2020 elején Európába érkező járvánnyal. A tavaly decemberi jutalomosztás viszont már annál inkább, hiszen az önkormányzati és a köznevelési dolgozók számára is különösen nehéz volt a pandémia időszaka. Az esztendő végén azonban az ő munkájuk elismerésére is jutott.

„Ez egy viszonylag bevett szokás, hogy év végén minden dolgozó kap plusz egy havi bért. A pandémia alatt mindenki többet teljesített az elvárhatónál, ezért úgy gondolom, ha gazdasági lehetőségünk erre van, addig ezt méltányolni is kell. Megjegyzem, mi az összes önkormányzati dolgozónak folyamatosan fizettük a bérét. Az óvodákban volt az úgynevezett állásidő, amikor a gyerekek nem mehettek, be és ilyenkor a munkáltatónak nem kötelessége a teljest bért fizetni, de mi megtettük. Továbbá ajándékutalványt kaptak a nem önkormányzathoz tartozó iskolai alkalmazottak is. Összességében tehát mi 2020-ban nem szorítottunk meg” – összegzett Karsay Ferenc.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Olvasta már?