Karsay Ferenc tiszta vizet öntött a pohárba az elektromos autók beszerzéséről

by nora.farmosi

A polgármester szerint az ellenzéknél újra a rosszindulat találkozott a tudatlansággal.

A polgármester online fogadóóráján a lakossági kérdések között szerepelt az elektromos autók beszerzése is, amivel kapcsolatban szerinte az ellenzék rosszindulata és tudatlansága miatt keringenek téves információk. Karsay Ferenc azt korábban már a képviselő testületi ülésen is kijelentette, hogy egyáltalán nem kívánnak felső kategóriás járműveket vásárolni.

“Nem pazaroltunk, ezután sem kívánunk pazarolni járművekre. Elmondtam, mi az indok: környezetkímélő, kis távolságokra, városba alkalmas járművek beszerzése, vélelmezem, hogy a leggazdaságosabb megoldást, ár- érték arányban legjobb megoldást fogjuk választani” – mondta akkor a polgármester.

Az online fogadóórán is megismételte, hogy a köztisztviselők ügyintézésre, úgynevezett kulcsos autóként fogják használni a két darab elektromos autót, és a döntést engedélykérésre kérték. Azt is hozzátette, hogy a későbbiekben azt, hogy lízingelnek vagy megveszik az autókat, a konkrét ajánlatok alapján fogják eldönteni.

A felmerült 72 millió forintos összeg pedig úgy jött ki a polgármester szerint, hogy az ellenzéki képviselők ránéztek a görbére, és a 4 év alatti legmagasabb pontot megkeresték, majd azt beszorozták néggyel.

“A végösszeg nem ennyi, de ők ezt így jelenítették meg. Hogy ez a tudatlanság vagy a rosszindulat barátsága, azt nem tudom. Ez egy közbeszerzés, egy pályázat, és szeretnénk a legelőnyösebb verziót választani. Vegyünk autót egy összegben, ha az olcsóbb, vagy lízingeljünk, ha az biztosít kedvezőbb feltételeket. Ez a döntés nem az autó vásárlásáról és nem is az áráról szólt, hanem egy engedélykérésről a Kormányzat felé” – mondta a polgármester.


Olvasta már?