Légiósa szárnyalása is segítette a Budafokot a hatalmas bravúrban

by szorenyi6104

Óriási meglepetésre a Budafok, egyetlen NB II-es csapatként, bejutott a kosárlabda Hepp-kupa négyes döntőjébe. Kedd este a Békéscsabát verték meg a mieink.

Az idei Hepp Kupa (amatőr együtteseknek kiírt kupa) negyeddöntőben a hozzánk hasonlóan NB II-es bajnokságban szereplő Békéscsabát kaptuk ellenfélnek. Ez a párosítás kedvezőnek volt mondható, hiszen jöhetett volna az NB I/B-ben élcsapatnak számító ellenfelet is. Ugye milyen jó, hogy a srácok korábban legyőzték a MAFC-ot!

Támad a Békéscsaba

A mérkőzés első félidejében nagyjából kiegyenlített játék folyt, sőt, a harmadik negyed elején 3 ponttal a vendégek vezettek. Ekkor azonban keményített a védekezésen a Budafok. Elmentünk 9 ponttal, de ekkor a bírók úgy gondolták, hogy kell némi segítség a viharsarkaiknak. A Budafok fekete támadóját háromszor is alabárdos mozdulatokkal ütlegelték, de a bírók sípja néma maradt. Kevin Swanson azonban rendíthetetlen maradt és negyedjére a kezén csimpaszkodó emberrel együtt is betalált. Összesen 26 pontot dobott a meccsen.

A negyedik negyed elején kezdhettünk megnyugodni, 70-54-nél már a hazaiak edzője is fellélegzett és azoknak is megadta a játék örömét, akik kevesebbet voltak a pályán.

A vége 80-58 lett, így hatalmas sikert elérve a Budafok kosárlabdázói bejutottak a final fourba!

Németh Zsolt és Karsay Ferenc polgármester

A meccs után a polgármester és a kormánypárti képviselő-jelölt is elégedetten fotózkodott, mi pedig játékosokat kérdeztünk.

Tursics Krisztián szerint a final forurban már nagyon komoly ellenfelek várnak rájuk, de a Miskolcot elkaphatónak tartja.

Kevin Swanson

Az amerikai Kevin Swanson, hazájára jellemző módon, a kupát akarja. Úgy látja, a Honvéddal már játszottak edzőmeccset és nem vallottak szégyent. Így ő kimondottan bizakodva várja a március végi négyes döntőt.

BUDAFOK - Békéscsaba 80-58 (24-18, 17-22, 22-12, 17-6)

Olvasta már?