Mától gyűjtik az ajánlásokat az ellenzéki előválasztás jelöltjei

by gaalt994

Minderre két hét áll majd a rendelkezésükre.

A mai nappal elkezdődött az ellenzéki előválasztás ajánlásgyűjtő szakasza, amikor a jelöltekből hivatalosan is jelöltek lehetnek. Összesen 7 miniszterelnök-jelöltet, 13 jelölőszervezetet és 265 jelöltet vettek nyilvántartásba. A miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer, az egyéni képviselőjelölteknek pedig 400 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük.

Az ajánlásgyűjtésre két hét áll a jelöltek rendelkezésére, a leadási határidő szeptember 6. 10:00 óra. Az ajánlásokat a leadás után 48 órán belül ellenőrzik, azaz várhatóan szeptember 8-ára alakul majd ki véglegesen, hogy az egyes körzetekben kik lesznek majd ott a szavazólapokon.

A Budafok-Tétényt is magába foglaló 18. számú országos egyéni választókerületben két jelölt jelentette be hivatalosan az indulását (Bollók Istvánné visszalépett), a Momentum Mozgalom képviselője, Tóth Endre ellenfele a nemrég pártot váltó, immár DK-s Molnár Gyula lesz – természetesen amennyiben sikerrel összegyűjtik a szükséges mennyiségű ajánlást.

Tóth Endre az alábbi posztban tette közzé az ajánlásgyűjtéssel kapcsolatos tudnivalókat:

Molnár Gyula pedig ebben a bejegyzésben tett hasonlóképpen:

Az előválasztás első fordulójára szeptember 18–26. között kerül majd sor.

(A kiemelt kép illusztráció)

Olvasta már?