Szeptember 28-tól lehet regisztrálni a házhoz menő ingyenes ágdarálási programra. Az akció keretében – tekintettel az elmaradt tavaszi programra – 10 hét helyett 12 hétig vehető igénybe a helyben történő aprítékolás.
Csak úgy, mint a korábbi években, idén is valamennyi budafok-tétényi kertvárosi lakos jelentkezhet a kerti gallyak helyben történő aprítására, amelyet most is ingyen biztosít az önkormányzat. Az eljárás 1 évesnél régebbi fásszárú növények esetében végezhető. A kerti zöldhulladék talajjavító anyagként hasznosítható az aprítás után, de kiválóan alkalmas talajtakarásra, a nedvesség visszatartására, illetve komposztálásra is – tájékoztat hivatalos honlapján Budafok-Tétény Önkormányzata.
Az akcióra jelentkezni szeptember 28-ától a http://www.komposztmester.hu/jelentkezes webcímen lehet, ahol megadott napokra regisztrálhatnak a lakosok. A regisztrációt követően október 1-jén indul az ágdarálás.
A jelentkezőknek az alábbi feltételeket kell betartaniuk, illetve biztosítaniuk:
- Egy lakcímen szezononként egy alkalommal, maximum 5 köbméter gally aprítására van lehetőség az akció keretében.
- Fontos, hogy csak tiszta, szennyeződés- és egyéb zöldhulladék-mentes (pl. kaszálék, lehullott lomblevél) gallyakat tud a gép feldarabolni.
- Az apríték felhasználásáról a lakosnak kell gondoskodnia.
- A gallyhalmot telken belül vagy közeli közterületen kell kikészíteni úgy, hogy a forgalmat ne akadályozza, és minimum három kocsiállás szabadon maradjon a halom közelében az adott napon.
Ezek mellett azt is kérik, hogy a jelentkezők gondosan tanulmányozzák a regisztrációs honlapon található további információkat, ezzel is elősegítve a zökkenőmentes, minél több lakost kiszolgáló eljárást.
(Kiemelt kép: www.greenarbor.hu)