Még egy hétig szólhatunk bele a kerületi parkolási rend kialakításába

by gaalt994

Az önkormányzat június 15-ig várja minden budafok-tétényi véleményét. Mondja el ön is, hogy milyen megoldást látna jónak!

Mint arról korábban beszámoltunk, Budafok-Tétény Önkormányzata parkolási koncepciót készített, amellyel a helyi közlekedési viszonyok javulását szeretnék elérni. A tervet mi is közzétettük, az önkormányzat pedig továbbra is arra kéri a kerületieket, hogy mondják el véleményüket a témában.

„Sokan egész napra itt teszik le az autóikat, elfoglalva a parkolóhelyeket. Most ez sajnos nincsen szabályozva, így ezt bárhol megtehetik. Így aztán azok, akik itt laknak, vagy például a boltba vagy a rendelőbe jönnek, azok nem találnak helyet maguknak. Ezen próbálunk változtatni a parkolási koncepcióval” – foglalta össze a sokakat érintő problémát Németh Zoltán alpolgármester.

„Fizetős parkolást nem szeretnénk addig, amíg a budafok-tétényiek ezt nem kérik kifejezetten, viszont szabályoznánk a parkolást, ami azért fontos, mert például egyes lakótelepi részeken a lakó-pihenő övezetekbe az ott lakók és az oda igyekvők tudnának behajtani és parkolni” – vázolta Németh Zoltán a megoldási terv egyik alapelvét, amely 2019-re vezethető vissza. Akkor ugyanis az önkormányzat konzultált a lakókkal arról, hogy a nem kerületi lakosok számára fizetőssé tegyék a parkolást, ám akkor ezt a budafok-tétényiek nem akarták.

Az erről szóló riportban megszólalt az ügy érdekében összefogó Kossuth Lajos utcai üzlettulajdonosok egyike, Nyilas Kriszta is, aki azt is megosztotta a Promontor TV stábjával, hogy milyen választ kapott, amikor egyszer kérdőre vont egy hosszasan az üzlete előtt parkoló autóst.

Budafok-Tétény Önkormányzata a parkolas@bp22.hu e-mail címre várja a lakosság észrevételeit, javaslatait a fenti változtatási elképzelésekről 2021. június 15-ig. Mindenkit kérnek, hogy a véleményük mellett a levélben írják meg azt is, melyik utcában laknak.

Olvasta már?