FRISSÍTVE: Kialakulóban az idei lomtalanítás időpontja

by gaalt994

Tavasz közepén szabadulhatunk majd meg lomjainktól.

Tavaly év végén a budafok-tétényieknek már a könyökén jött ki a sok lomtalanítással kapcsolatos hír. Ezt a helyi közösségi médiás csoportokban zajló eszmecserén kívül mi is tapasztaltuk a saját, erről szóló cikkeink kapcsán írt kommentekben. A hosszas huzavonának azonban oka volt: erről bővebben itt olvashat.

Ezt a csontot igyekszünk nem rágni tovább – a végkifejlet az lett, hogy Budafok-Tétényben végül a pandémiás helyzet miatt gyűjtőpontos lomtalanítást tartottak, valamint a kerület ígéretet kapott arra, hogy a következő évben (azaz idén) a fővárosi kerületek közül a miénk lesz az első, ahol elvégzik a teljes körű lomtalanítást.

Ennek most már megvan az időpontja is: 2021. április 10-16. között lesz. Karsay Ferenc lapunknak azt mondta, hogy fennállt a veszélye annak, hogy nem lesz tavaszi lomtalanítás, mivel az FKF időjárási körülményekre hivatkozva visszakozott korábbi ígéretét illetően, de a polgármester nem fogadta el a magyarázatot és nem engedett többet 1-2 hetes csúszásnál.

A XXII. kerület a lomtalanításhoz saját forrásaiból hozzákapcsol egy „tavaszi utcai nagytakarítást” is, amelynek keretében járdamosást, avar- és szemételtakarítást, illetve gyomirtást végeznek majd, valamint az utcai eszközökön, bútorokon is végrehajtják a szükséges javításokat.

Az idei lomtalanítás időpontja nem számít késeinek a korábbiak fényében, ugyanis 2013-ig visszamenőleg megvizsgálva az időpontokat, egyedül 2019-ben volt ennél korábban (márciusban), 2017-ben április végén, 2018-ban májusban, a többi évben pedig júniusban tartották meg.

FRISSÍTÉS (február 23, 10:11): Cikkünk megjelenése után az önkormányzat jelezte, hogy a napokban további egyeztetéseket folytatnak az FKF-fel, ezért a fentebb közölt dátum még nem tekinthető véglegesnek. Erről bővebben is írtunk újabb anyagunkban, a további fejleményeket szintén közölni fogjuk.

Olvasta már?