A Budatétényi Rózsakert kollégái rendszeresen publikálnak portálunkon. Ezúttal Lénárt Zsolt kertész, BSc kertészmérnök-hallgató / Magyar Agrár, és Élettudományi Egyetem TTDI/ cikkét közöljük.
-Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
-Nem találják meg – mondtam.
-Pedig egyetlen rózsában, vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
-Minden bizonnyal – feleltem.
Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. A szívünkkel kell keresni.
(Antonie de Saint-Exupéry)
Jelen cikkben egy átfogó utazásra szeretném invitálni a kedves olvasót, melynek keretei közt fogom bemutatni a növényeinket, a kertek arculatának változásait, a divat alakulását és az értékrendek formálódását a különböző történelmi korokon át a jelenbe és a jövőbe. Szeretném, ha velem tartanának eme „mozdulatlan” élőlények életének feltárásában, mivel napjainkban egyre nagyobb hangsúly helyeződik rájuk, egyre népszerűbbek és egyre meghatározóbb szerepet játszanak az életünkben. Mindenekelőtt szeretnék különbséget tenni a dísznövény és a haszonnövény között. Mindkettő kultúrnövény, hiszen termesztjük, neveljük őket, meghatározóak a számunkra, de más indokok miatt. A haszonnövények is szépek, hasznosak és fontosak, de elsősorban a belső tulajdonságaik miatt termesztjük, mert meg tudjuk enni, inni, feldolgozni, terméket előállítani belőlük. A dísznövényeket azonban az emberiség elsősorban a szépsége és a szimbolikája miatt kezdte el nevelni, mert jó rájuk nézni, érzéseket keltenek bennünk, emlékeket idéznek fel, mesélnek számunkra. Éppúgy mesél egy több száz éves Ginkgo biloba (páfrányfenyő), mint egy kúpvirág. Csak máshogy és más üzenetet mondanak, míg a Ginkgo a hosszú életről, az életben maradásról, a küzdelmeit próbálja elmondani a szépségével, addig a kúpvirág az élet rövidségéről, az élvezetekről, a szépség megbecsüléséről, a változásról és az új nemzedék fontosságának az üzenetét közli velünk, a csodálóival. E különbség ismeretében már könnyebben tudjuk értelmezni. A bevezető idézetet szinte mindenki ismeri, s van, aki kedveli, van, aki kevésbé, de mindenesetre a kötelező olvasmányok közé tartozik. Nem véletlenül választottam rózsával kapcsolatos idézetet, mivel Budatétény szolgál otthonául a Rózsakertnek. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szempontjából viszont nem csak egy egyszerű közösségi tér, hiszen otthont ad a Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetének is, egy Dísznövénykutató csoport képében ma is számos kutatás zajlik eme kéthektáros kertben. Ha legközelebb itt járnak a rózsák vagy éppen egy rendezvény miatt, remélem, eszükbe jut az a számos dísznövény is, melyek ezen a helyen születtek, Kovács Zoltán vagy épp Márk Gergely nemesítők kezének munkájaként. De a MATE nem csak itt jelenik meg. A városban is, egy park tervezésében a tájépítészek is fontos szerepet vállalnak. A díszkertészek lehetővé teszik a nemesítések során, hogy szebbnél szebb és választékos növénykínálatok közül tudjunk válogatni. Hiszen van különbség Árpádházi Szent Erzsébet és a Mohács fajtájú rózsa között, vagy kevésbé szembetűnő különbség, de „Glória” és a „Kokárdás” kúpvirág is egyedi fajtának számít, melyek fajtafenntartását is a MATE TTDI kutatócsoportja végzi.
A tájépítészek alakítják a divatot, még ha nem is látjuk, de a munkájuk hatását így is érezni tudjuk. Például ha egy növényfajta megzabolázása már túlságosan nehézzé vagy egyenesen lehetetlenné válik, napjainkban meg tudjuk nevezni a szakembereket, akik gondoskodnak növényeink életben maradásáról. Korai civilizációkban még nem volt ez egy egységes és megnevezett szakma. Az ókori Mezopotámiában feltehetőleg, ha megjelent egy fajspecifikus betegég, a kert karbantartójának egyedül kellett helyettesítő növényt találnia.
Kezdetben a korai városoknál is, mint Mezopotámia, már megjelentek a díszkertek, általában függőkertek formájában. Az emberek próbálták a lehető legközelebb tartani magukhoz a széndioxidot elnyelő és oxigént előállító növényeket a környezet hűtése miatt. Noha a környezetszennyezést, mint kifejezést akkoriban még nem is ismerték. Leginkább az volt a cél, hogy a természetet és a városi lakosságot közelebb hozzák egymáshoz. Igazán sosem tudtunk elszakadni a természettől, nem is szabad, mert a részei vagyunk mi is. Az egyiptomiak is a háborúk során, mintegy zsákmányként különleges növényeket vittek haza a leigázott területekről, majd honosították meg saját házukban, hogy a fáraó kertjét díszítsék. Ekkoriban még élesen látszódott a határ dísz- és haszonnövény között. Dísz kellett a ház közelében, a városban, az embereknek, míg a termelés leginkább folyók mellett zajlott, a városon kívül, hogy a városokba már csak a termék jusson. Ez a két civilizáció ugyan térben elég távol áll egymástól, de mégis voltak hasonlóságok. Megvoltak a maguk nehézségei, hiszen a mezopotámiaiaknak ugyan nem kellett megküzdeniük az öntözővíz hiányával, viszont a szintkülönbségek nagy fejtörést okoztak számukra. Szinteltolásos esőkerteket építettek, amit a felfogott víz mennyiségétől függően ültettek be növényekkel. Növényválasztékban is szabadabbak voltak, vízigényes, zöldlombozatú növényeket is tudtak alkalmazni. A városi falakon kívül pedig számos földbirtok létezett, ahol a tehetősebbek megtermesztették azokat a növényeket, amiket később el tudtak fogyasztani. Mivel ezek a kertek nyaralóként is szolgáltak, ezért fontos volt a pihentető funkciója is, amiről a festői kilátás gondoskodott. Egyiptom nagy részében ellenben szárazság uralkodott. Ezért otthonaikba vagy a Nílus vizét vezették be, vagy ellenállóbb növényeket ültettek. Az oázisokon kívül sok kompromisszumot kellett kötniük. Később az egyházak térnyerésével már egyesült a szépség és hasznosság. A kolostorkerteknek önfenntartónak kellett lenniük, hogy a szerzetesek meg tudjanak élni, de ezzel egyidejűleg virágokkal díszítették a templomaikat is, hogy természetközelibb hely legyen. Azt ehették, amit megtermeltek, ott imádkoztak, ahol közel lehettek Istenhez. Később a paraszti házaknál változott a divat, de ez az irány megmaradt, a kert adott ételt, de a veranda a ház körül tele volt díszítő színes virággal. Már megfértek egymás mellett a dísz- és haszonnövények. Így lehet, hogy a gyógynövényeink nagy részét, mint a levendula és a ricinus, dísznövényként is számontartjuk. Ez is bizonyítja, hogy egy növény hasznos és szép is tud lenni egyben. Most, hogy megismertük a mai kertek elődjét, legközelebbi alkalommal
bemutathatom önöknek a növények szerepét a jövőben, addig is további jó kertészkedést kívánok otthon.