Az 50. Budafok–Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztiválon idén nemcsak a hangszerek, ecsetek és színpadok lendülnek mozgásba – hanem mi is – írja a Klauzál Ház csapata. A művészet és a futás között sok a hasonlóság. Mindkettő néha kihívás, néha felszabadító, és a végén mindig jobb kedvünk lesz tőle. Ráadásul egy Duna-parti futás legalább annyira inspiráló tud lenni, mint egy jó koncert vagy kiállítás.
A Duna-parti közösségi futás a Nagytétényi Kastélytól Dunafokig tart. A táv nagyjából 8 km, de nem kell megijedni: ez nem olimpiai döntő. Inkább egy jó hangulatú közös kocogás a Duna mellett. Lesz frissítőpont is, ahol lehet inni, szusszanni, vagy akár becsatlakozni a futásba azoknak, akik inkább csak a második felét vállalják.
Fussunk együtt a Duna mentén!

Versenykiírás // Rajt a pARTon – Közösségi futás
A futás időpontja
2026.05.23.
A futás szervezője
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ
A futás célja
A futósport és ezáltal az egészséges életmód, a rekreáció népszerűsítése Budafok-Tétényben. A Duna part és környékének bemutatása mind a helyi lakosok, mind az ide látogatók számára, mint izgalmas, szép, változatos futóterep
Táv:
7,8 km
TÁV MEGTEKINTÉSE GOOGLE TÉRKÉPEN, KATTINTS!
Útvonal információk
Rajt időpont:
15:00 – Nagytétényi Kastély
Cél:
Dunafok
Gyülekező:
14:30-tól a Nagytétényi Kastélynál
Frissítő- és csatlakozási pont a 3,5 km-es távra:
Háros utca 1.
Időmérés:
Nincs
Díjazás:
Az első 100 távot teljesítő futót egyedi befutórémmel jutalmazzuk.
Nevezés módja:
Online nevezés a következő email címen: rajtaparton@klauzalhaz.hu 2026.05.22-ig
Nevezési díjak:
ingyenes
A nevezés tartalmazza:
- egyedi befutóérem (Az első 100 távot teljesítő futót egyedi befutórémmel jutalmazzuk.)
- csomagszállítás a Nagytétényi Kastélytól a Dunafokig
- mentőszolgálat
- frissítőponton és a célban víz, izotóniás ital, banán
- célfotó a Dunafokon
- közös bemelegítés a Nagytétényi Kastélynál
Szabályzat
- A regisztrációkor minden nevező vállalja, hogy a szabályzatban foglaltakat megismerte, azokat elfogadja és betartja, valamint azt, hogy a futáson a saját felelősségére indul.
- A szabályzat el nem olvasása nem mentesíti a futót annak betartása alól.
- 18 éven aluli gyermek kizárólag szülői beleegyező nyilatkozat kitöltésével vehet részt a rendezvényen. A kitöltött nyilatkozatot a nevezéssel egyidőben meg kell küldeni a szervező e-mail címére telek.boglarka@klauzalhaz.hu email címre. Nyilatkozat nélkül 18 év alattiak nem indulhatnak a versenyen!
- A résztvevő kijelenti, hogy a futásra megfelelően felkészült, egészségi állapota megengedi a versenyen való indulást, olyan betegségről, sérülésről nincs tudomása, ami akadályozza a részvételt.
- A versenyző tudomásul veszi, hogy a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központot nem terheli felelősség a rossz állapotából, nem megfelelő felkészültségből, rejtett betegségekből adódó sérülésekért, egészségügyi problémákért és az eseményen történt egyéb más okból eredő sérülésekért.
- A versenyző jelentkezéskor elfogadja, hogy az általa elküldött adatok a valóságnak megfelelnek és azok tárolásához és a rendezvényen való felhasználásához hozzájárul. Az általa megadott címre, e-mail címre, telefonszámra a rendezőség küldhet hírlevelet és szöveges üzenetet.
- A versenyző a nevezéssel egyidejűleg tudomásul veszi, hogy róla a rendezvényen képmás, azaz fényképfelvétel és/vagy videofelvétel (a továbbiakban: képmás) készülhet, amelyet a Szervező – vagy általa megbízott harmadik személy – jogosult időben, területileg – így különösen plakáton, szóróanyagon, facebook-on, youtube-on, online weboldal bannereken, elektronikus hírlevélben, az esemény galériájában -, felhasználás módja és mértéke tekintetében korlátlanul felhasználni. A felhasználás módja kiterjed különösen, de nem kizárólagosan a képmás átdolgozására, terjesztésére, többszörözésére, nyilvánosság felé történő közvetítésére, adathordozón való rögzítésére és tárolására, továbbá a képmás felhasználásának harmadik személy részére történő átengedésére. A rendezvényen való részvétellel külön nyilatkozat nélkül elismeri, hogy a hozzájárulás az esetleges nyilvánosságra hozatal és az internetes technológia miatt természetéből fakadóan vissza nem vonható, annak bárminemű korlátozás csak a tiltó nyilatkozat megtételét követő időszakra köti a jogosult(ak)at, továbbá visszavonhatatlanul kijelenti, hogy a fentiek szerint részletezett felhasználási jogokért, valamint a képmás felhasználásához és nyilvánosságra hozatalához adott hozzájárulásért díjazásra nem tart igényt.
- A futáson kísérő autó, motorkerékpár, kerékpár használata kizárólag a szervezők részére megengedett.
- TILOS mind a 2 fület fülhallgatóval bedugni!
- TILOS fejhallgatóval futni!
- A rendezőség biztosítja a futók csomagjának, táskájának eljutását a célig, a Dunafokra. Értékek eltűnése esetén felelősséget nem vállal.
- A futáson nem vállalunk felelősséget az egymásnak okozott személyi és vagyoni károkért.
- Az esemény helyszínén kereskedelmi és reklámtevékenység csak a Szervezők beleegyezésével, előre egyeztetett formában lehetséges engedélyezett!
- A versenyző tudomásul veszi, hogy a pálya mellett balesetveszélyes létesítmények lehetnek. Ezek megközelítése tilos!
- A versenyző tudomásul veszi, hogy a pályán akadályok találhatóak, útburkolati hibák, egyenetlenségek előfordulhatnak például kátyúk, kereszt- és hosszanti irányú szintkülönbségek, egyéb akadályok, amelyek miatt fokozott figyelemmel kell haladnia a versenypályán. Az úthibák okozta balesetekért a rendező nem vonható felelősségre.
- A versenyző tudomásul veszi, hogy a versenypálya elhagyása veszélyes és tilos.
- A rendezők fenntartják a jogot, hogy indokolt esetben előzetes figyelmeztetés nélkül módosítsák az útvonalat, frissítőpontok, váltópont helyét, rajt idejét/ helyét, vagy töröljék, vagy másik időpontra halasszák a versenyt.
Találkozó/indulási pont: 15:00 Nagytétényi Kastély főbejáratánál
Csatlakozási és frissítő pont: 15:30 Háros utca 1.
Cél: DunaFok szabadidőpark
