Nyert az NB II éllovasa Budafokon

by gaalt994

Egy „legendás” játékos is gólt szerzett.

A forduló előtt hét hely és ugyanennyi pont választotta el a tabellán csapatunkat a Szombathelyi Haladástól, a játék képe viszont nem arról árulkodott, hogy a vendégek a listavezetők – írja hivatalos honlapján a Budafoki MTE labdarúgócsapata. A meccs képe ellenére viszont a Szombathely összességében simának nevezhető, 2-0-s győzelmet aratott.

Bár az elején a BMTE kezdett jobban, a rutinos Rózsa Dániel állta a sarat a vendégek kapujában, a két Dávid, Kovács és László lövését is sikerrel hatástalanította, majd Ihrig-Farkas Sebestyén fejesét is védte.

A hazai fölény ellenére előnyt a vendégek szereztek a szünetre, a félidő utolsó percében egy szabadrúgás után nem is akárki, Devecseri Szilárd talált be. A védelem közepén és bal oldalán egyaránt bevethető játékosra sokan emlékeznek, az ő ikonikus öngólja is terhelte a magyar válogatott hálóját a híres hollandiai 1-8 során. Ez a mérkőzés kis túlzással a 21. század Irapuatojaként vonult be a futball történelemkönyveibe, ez volt az egyik szög Egervári Sándor szövetségi kapitányságának koporsójában is.

A fordulás után a Hali nyeregben maradt, rohamaikat pedig újabb gól koronázta, a 72. percben Horváth Rajmund beadásából Szekér Ádám szerzett fejesgólt. Puskapora a Budafoknak is maradt, ám Adorján Krisztián híján volt a szerencsének, lövése a keresztlécről a gólvonal elé pattant.

Újabb vereségével a Budafok 11 ponttal a 12. helyen áll, 6 egységre a kiesőzónától és 7-re a már feljutást érő 2. helytől.

(Kiemelt kép: Budafoki MTE)

Olvasta már?