Családtörténet sorozatunkat Kircsfalusy Annamária /Ency/ és Katalin visszaemlékezéseivel folytatjuk két részben. A családi albumból előkerült fotók nem a legélesebbek, de visszaadják a tetsvérpár budafoki életének egykori hangulatát.
Hetvenéves idős hölgy vagyok, és bevallom, hogy nem a kerületben születtem. A család hosszú viszontagságok után 1956-ban érkezett Budafokra. Én akkor hároméves voltam, a húgom kétéves volt.
A család a szép Péter Pál utca 30-as szám alatt kezdett új életet. Az akkor lepusztult, málladozó faluház lett korai éveink színtere. „Olga-lak”- felirat díszítésként tündökölt a ház falán. Eredeti tulajdonosa a Bittermann család, közülük akkor már csak Olga néni élt egyedül. Nagyon szerettük az idős, töpörödött nénikét.
Természetesen elvették tőle a házát a háború után, de meghagyták neki az alagsorban lévő ablaktalan konyhát és kamrát. Az utóbbit a hegybe építették, így egy nyirkos sötét luk volt. A nagy L-alakú házba pedig számára idegeneket költöztettek be. A néni szörnyen magányosan élt. Rokonai, ha éltek is, igen távoliak lehettek, ezért is fogadott be minket ismeretlenül. Olga néni erősen hasonlított Kazinczy Ferencre, akivel úgy tudjuk, rokonságban állt, és amit a helyiség falán lévő róla festett olajkép is alátámasztott. Ekkor még a konyhából nyílt egy kis szoba, de oda is beköltöztettek egy házaspárt pici gyermekükkel, akik csak a konyhán keresztül tudtak kijutni. A néni szűkös otthonában indult a családom élete, amelynek tagjai akkor a nagymamám, nagypapám, nagybácsikám, nagynéném, és a férje, édesanyám, édesapám, testvérem és én voltunk.
Tehát tízen voltunk ebben a konyhában, amely hamarosan fekhellyé alakult át. A néni egy spanyolfallal próbálta elszeparálni magát. Később a nagynéném, és a férje a szemben lévő házban, a ma híres Seybold-Garab Pince Zsolnay porcelánhordója feletti toronyszobában kaptak albérletet.
Nemsokára a háromtagú család is elköltözött a kis szobából, így szegény Olga néni elfoglalhatta azt. Nagyon örültünk, amikor mi, gyerekek felfedeztük, hogy az emeleten van egy használaton kívüli pici helység. Sajnos az is a földbe lett beépítve, és bár nyirkos, hideg, penészes volt, a szüleinkkel elfoglaltuk, így legalább külön lehettünk. A vaskályha, a kanna, a lavor, a vödör volt a komfortfokozat. A toalett a pincében, a vizet a kútról hoztuk, a szenet édesanyám sokszor naponta húzta fel a Magdolna utcai tüzéptelepről a hegyre. Szüleim sokat küzdöttek, éheztek, fáztunk, mert idős nagyszüleinket, akiknek nem volt semmi jövedelmük, nekik kellett eltartaniuk. Közben kitört a forradalom. Aznap anyukánk a városba ment velünk ismerősöket látogatni, csak későn tudtunk elindulni haza. Akkoriban még HÉV járt Budafok felé, és persze mi elaludtunk. Valahogy elvergődött a Péter Pál utca aljáig, és éppen azon gondolkodott, melyikünket hagyja az árok szélén, mert nem bírt mindkettőnket cipelni. Szerencsére jött egy úr, aki későn járt haza, és felajánlotta a segítségét.
A sok nélkülözés és küzdelem ellenére csodás, vadregényes gyerekkorunk volt. Az egykor szebb napokat látott ház mesés hancúrozások lehetőségét kínálta. A kis orgonás a régi kúttal, a vadszőlővel befuttatott kovácsoltvas kerítés intimitást adott az udvarnak.
A ház mögött pedig hatalmas kert várt minket, ami egészen a Plébánia utcáig húzódott. A házhoz közelebb álló kertrész /fató8 kert/ valamikor díszkert lehetett nemes bokrokkal, hatalmas diófával. Itt egy romos szaletlit és egy tönkrement medencét is felfedeztünk, ami egykor élvezetessé tette az ott lakók életét, ekkorra már teljesen elvadult.
A kert másik része a gyümölcsösnek és a veteményesnek lehetett az otthona, bár ekkorra az is teljesen elvadult. Mi, gyerekek kalandozásaink közepette találtunk egrest, ribizlit, finom szilvát, édes ringlót. Volt mosókonyha és rejtélyes két hosszú pince a hegybe mélyen húzódó izgalmas járatokkal.
Itt nőttünk fel a testvéremmel, kerületünknek ebben a romantikus utcájában. Kiskoromban még az utca közepén az árokba folyt, és néhol zubogott a víz. Ezt a patakot kis hidak ívelték át. A macskaköves utcát gyönyörű gesztenyefák tették még vonzóbbá.
Kircsfalusy Annamária és Katalin emlékeinek közreadását hamarosan folytatjuk.
