A karácsonyfa díszítésének szokása a 16. század körül kezdődött el. Kezdetben almát, diót, ostyát, mézespogácsa-alakokat, édességeket, valamint fából és textilből készült díszeket aggattak rá.

A 19. század végén már a csillogó díszek váltak a karácsonyfa népszerű díszítőelemeivé. Üvegdíszgyártásra vonatkozóan 1848-ból származik az első adat, Németországban már a század végén elkezdődött nagybani gyártása.

A legfelül található dísz a fán a csúcsdísz. Ez korábban általában csillag alakú volt, és a betlehemi csillagot jelképezte, mára a legtöbb helyen felváltotta ezt a hegyes végű, csillogó gyöngyökkel kirakott „templomtoronyforma”. Ennek ellenére mindkettőt használják, valamint egyre népszerűbb a masni a fa tetején.

A karácsonyfa nélkülözhetetlen elemei közé tartoznak a gömbök is, amelyek változatos színűek és anyagúak, de mind a paradicsomi fa almáját jelképezik. Régebben a fa kivilágítására leginkább gyertyákat használtak, ezt azonban részben felváltotta az egy- vagy sokszínű, esetleg villogó, zenélő izzósor. Népszerű ezenkívül a csillagszóró is. A színes girlandok,  szalagok, láncok és angyalhajak részben a paradicsomi fára tekeredő kígyót, részben a teremtést átszövő időszálakat jelképezik.

Magyar jellegzetesség a szaloncukor – selyem- és sztaniolpapírba csomagolt  csokoládébevonatos cukorka –, amit a díszekhez hasonlóan a karácsonyfa ágaira kötöznek.

A szaloncukor őse a fondant-cukor, mely Franciaországból indult útjára, már a XIV. században. A fondant-cukor cukoroldatból felfőzéssel készült, puha, kikristályosodott massza volt.

Fondant alapú cukorka  gyártása az 1800-as évek végén terjedt el hazánkban. A polgári és főúri házak szalonjában kis tálkákban kínálták ezt a fajta édességet az érkező vendégeknek. Innen ered az elnevezése: szaloncukor.
A cukorka neve a német salonzuckerl szóból ered, Jókai Mór szalonczukkedlinek nevezte ezt a sokak által kedvelt édességet.

Kezdetben a szaloncukrot kézzel készítették, majd a hamburgi cukrászmester, Stühmer Frigyes Magyarország első gőzüzemű csokoládégyárában (1868-ban alapította Pesten, az Ősz utcában, ma Szentkirályi utca) kezdte el gyártani a szaloncukrot a Gerbeaud cukrászda számára.

A formákat átszitált rizslisztbe mártották, ezután öntötték a folyékony, főzött cukormasszát a mélyedésbe. A cukor megdermedése és megszáradása után csomagolták a szaloncukrot a fényes sztaniolpapírba. A szaloncukor csomagolásánál a cukorka papírjának berojtozása kézzel történt, amit a cukrászinasok végeztek.

A karácsonykor felállított és feldíszített fenyőt nevezték el karácsonyfának. Először a 16. században Németország területén díszítettek fát karácsonykor. A keresztény ünnep, amelyen Jézus Krisztus születésére emlékeznek a hívek, elvilágiasodott formájában és szokásaiban is közkedveltté vált az évszázadok alatt.  Hazánkban az első karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő állította a Fejér megyei Martonvásáron lévő birtokán 1824-ben.

Az ókeresztény vallás szimbolikájában az isteni fényforrást, a sötétségen diadalmaskodó fényt Krisztus szimbolizálta. A pogány ünnep ellensúlyozására az ókeresztény egyház az első nikaiai zsinat után (325)  december 25-re helyezte Jézus születésének évfordulóját, a karácsony ünnepét.

Az első feljegyzés egy karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végéről. Ekkoriban almával, ostyával díszítették a fát. A 18. század közepén kezdték Németország egyes helyein az egyszerű karácsonyi piramis dísztelen vázát karácsonyi gallyakkal ékesíteni. A karácsonyfaállítás a 20. század elején terjedt el igazán, akkor már egyre többen díszítettek fel egy kis fát vagy ágat.

Egy 1554-ből származó történelmi jegyzet alapján Magyarországon karácsonyfának nevezték a földesúrnak karácsonyi adóként beszállított tüzelőt.

A karácsonyfaállítás szokása hazánkban a 19. század második felében jelent meg, kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében. Egyesek szerint 1819-ben Mária Dorottya württembergi hercegnő, József nádor evangélikus hitű harmadik felesége „hozta be” az országba. Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állíttatta a rábízott krisztinavárosi kisdedeknek,1824-ben. A karácsonyfaállítás elterjesztésében jelentős szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak is. Az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. A hatvanas években, adventi időszakban, Pesten fenyővásárok voltak. Az aradi Alföld című újság 1862-ben arról számolt be, hogy egy nőnevelő intézet növendékei Deák Ferencnek karácsonyfát állítottak, melynek minden ágán egy-egy általuk készített kézimunka függött. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa első említése 1854-ben, Jókai Mór A koldusgyermek című, karácsonyi tárgyú elbeszélésében jelenik meg.

A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én állítják, és vízkeresztkor, január 6-án bontják le.