Rövidítések és mozaikszavak a magyar nyelvben – Mik az alábbi kifejezések teljes formái?

by Szandra

Tesztünkből kiderül, hogy tudja-e a rövidített alakok teljes formáját. A tulajdonnevek és közszavak között szép számban akadnak olyanok, amelyeket csak a rövidített formájukban használunk mind írásban, mind pedig szóban. Na de mik az alábbi kifejezések teljes formái?

Olyan is van, amelyiket leginkább csak írásban rövidítünk, de beszédben megtartjuk a teljes alakukat, másoknál pedig mozaikszavakat alkotunk és ezt a formát használjuk szóban és írásban egyaránt. A rövidítések alakja kisebb-nagyobb mértékben emlékeztet a rövidített szavak teljes formájára. Van, amit kis kezdőbetűvel, van, amit nagy kezdőbetűvel írunk, és olyan is akad, amelyiknél csak nagybetűket alkalmazunk. A betűszavakat, vagyis azokat a mozaikszavakat, amelyek valamely többszavas név elemeinek kezdőbetűiből alakultak, szintén kétféleképpen írjuk.

Tesztünkből kiderül, hogy tudja-e a rövidített alakok eredeti, teljes formáját.

A képek csak illusztrációk.

A nyelvészeti cikksorozatunk a Magyar Nyelvőr Alapítvány közreműködésével készült.

Olvasta már?