Pontot szerzett a BMTE, de sűrűsödik mögötte a mezőny

by gaalt994

A párosítás őszi „odavágójához” hasonlóan 0-0-s döntetlent játszott a Budafoki MTE labdarúgócsapata a Nyíregyháza ellen. A pontszerzéssel a BMTE a 13. helyen áll, ami azonban elég csalóka, hiszen papíron még a 12. Tiszakécske is simán kieshet.

A tabella alsó régiója igencsak sűrű, amit tovább erősített a hétvégi forduló, amelynek során a Budaörs és a III. Kerület is nyerni tudott. Ők állnak a 18. és 19. helyen, immár 36, illetve 34 ponttal. A Budaörs egyébként a feljutásba is beleszólhatott, hiszen ők a Diósgyőrt verték meg, míg a Pintér Attilával nemrég felvértezett óbudaiak a Pécset győzték le. Az utolsó helyen szerénykedő Szolnoknak szintén 34 pontja van.

A BMTE a hétvégén Ajkára látogat, míg az utolsó két fordulóban a Békéscsabát fogadja, illetve a Diósgyőr vendége lesz. Mivel pontegyenlőség esetén a nyertes meccsek száma rangsorol, a Budafok 6 pont megszerzésével tudná garantálni jövő évi másodosztálybeli szereplését. Természetesen az üldözők pontvesztése esetén ennél kevesebb is elég lehet, a matek lényege, hogy a Budaörs ne gyűjtsön 4 ponttal többet a mieinknél.

(Kiemelt kép: Budafoki MTE)

Olvasta már?