Reméljük, csak erőt gyűjt a Budafok a kupadöntőhöz!

by lantai.oliver

Beke Péter is pályán volt a Kozármisleny-BMTE bajnoki találkozón. Csak egy bökkenő volt: ő nem a Budafokot kupadöntőbe “triplázó” Beke Péter volt. Ugyanis erre a mérkőzésre őt és Nándori Botondot sérülés miatt nem nevezte Mátyus János vezetőedző.

Sajnos ez és a sűrű menetrend rányomta bélyegét a mérkőzésre.

Az első félidőben mindkét oldalon bravúros védéseket és kihagyott helyzeteket láthattak a nézők. Gól viszont csak a második félidőben esett. Sajnos nem mi lőttük.

A 68. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Sági 17 méterről leadott lövése levágódott a sorfalról, többször megpattant, majd a labda Füredi Szabolcshoz került, aki a BMTE kapujába juttatta azt.

6 percre rá már a második góljuknak örülhettek a kozármislenyiek. Vajda Roland remek kiszolgálást kapott Darutól, a labdát elvitte Gundel-Takács mellett, és az üres kapuba lőtt.

Ezután már csak meddő támadásokra futotta a Budafok erejéből, a szépítés nem jött össze: maradt a 2-0.

Reálisan nézve, a BMTE csapatának már nincs esélye idén feljutni a legmagasabb osztályba, de a kiesés réme sem fenyegeti. Mátyus egy középcsapatot faragott a nemrég még kieső helyen álló együttesből.

A cél most az a bizonyos egy mérkőzés, amely nemzetközi porondra repítheti a kerületi focistákat.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a Budafok-ZTE kupadöntő május 3-án lesz a Puskás Arénában.

Ott pedig már bármi megtörténhet!

Főkép: a kupadöntőbe jutott BMTE focicsapata/ huszonketto.hu

Olvasta már?