Részletesen beszélt a változásokról a parkolási ügyekért felelős alpolgármester

by ildikarakai

Németh Zoltán Karsay Ferenc online fogadóóráján egy lakossági kérdésre válaszolva magyarázta el részletesen az új parkolási szabályokat, illetve a döntési folyamatok hátterét.

Karsay Ferenc polgármester online fogadóóráján ismét érkeztek lakossági kérdések; egy ezek közül a kerület parkolási rendszerét firtatta. A kérdező arra is kíváncsi volt, hogy „nem kellett-e volna erről egyeztetni előtte a lakossággal”.

„Kevés dolog van, amiben többet egyeztettünk volna a lakossággal” – reagált Karsay Ferenc. „Az első ilyen tömeges kérdezés 2019-ben zajlott le, amikor is azt kérdeztük, hogy az itt élők megoldásnak látják-e, ha a Budafok-belvárosi parkolást fizetőssé tesszük a nem itt élők számára. Ezt a kérdést minden kerületi autós megkapta, több ezres volt a válaszadók nagyságrendje, és közel 80%-os elutasítottsága volt a fizetős parkolás esetleges bevezetésének. Úgy gondolom, hogy nekünk ez mérce, ezért akkor és ott kimondtuk: akkor lesz fizetős parkolás, ha az érintettek azt mondják, hogy legyen” – emlékezett vissza a polgármester.

Azóta keressük a megoldást, hogy hogyan lehet ennek ellenére a ténylegesen itt élők érdekeit úgy képviselni, hogy ők a saját lakhelyükön el tudják helyezni az autóikat. Az volt a prekoncepciónk, hogy P+R parkolóvá kezd alakulni a kerületi belváros, és ez szerintem nagyjából mostanra valósult meg. Újbudán most már szinte mindenhol fizetős a parkolás, ezáltal az ingyenes parkolási sáv kitolódott Budafok-Téténybe, és az itt élők nap mint nap szembesülnek azzal a problémával, hogy hazaérnek, és nem tudnak hol megállni” – mondta Karsay. 

„Leszögeztük, hogy nem akarjuk megsarcolni az embereket, hogy védeni akarjuk az itt élőket, és természetesen erről fog szólni a következő tájékoztató” – fogalmazott Budafok-Tétény polgármestere, majd átadta a szót a parkolási ügyeket koordináló Németh Zoltán alpolgármesternek.

Németh Zoltán szintén utalt a 2019-es konzultációra, amiből szerinte világos volt, hogy változtatni kell. „Budafok-Belváros egy olyan hely, ahol mind lakossági parkolási igény van, és azt gondolom, hogy ez a legjelentősebb, legfontosabb, és rövid távú parkolási igény is van. Erre szerettünk volna lehetőséget biztosítani mind az itt lakók, mind a rövid időre ide érkezők számára. Mi nem üldözzük a P+R parkolást, mert az egy nagyon jó dolog a maga helyén, ezért is vannak P+R parkolók Budafokon, például a vasútnál” – emelte ki Németh Zoltán. 

„A lényeg, hogy ezt szabályozzuk, tehát bizonyos helyekről ezt kitiltjuk, bizonyos helyeken pedig az egész napos parkolást is megengedjük, tehát szabad helyeket is hagytunk. Ezt egyesek kaotikusnak élik meg, viszont akkor lenne igazán káosz, ha mindenhol ugyanazt a változtatást vezettük volna be. Ha mindenhol időkorlátos parkolás lenne, akkor senki nem állhatna meg egész napra, hanem csak rövid időre. A lakók és az itt dolgozók sem. Az élni és élni hagyni elv alapján próbáltunk minden érdeket figyelembe venni” – ismertette az önkormányzat szándékát az alpolgármester.

„Így alakult ki, hogy például az óvodáknál és az iskoláknál fél órás várakozási korlátozást vezettünk be, a többi helyen pedig három-, illetve kétórás a várakozási idő napközben, valamint vannak olyan helyek, ahol behajtási korlátozás van” – folytatta Németh.

Az alpolgármester kitért arra is, hogy az önkormányzat az elmúlt években, majd az új parkolási rend tavaly májusi bevezetése óta folyamatosan gyűjtötte a kerületi lakosok és autósok észrevételeit, s erre alapozva vezetnek be március elejétől változtatást a Leányka utcában. Erről a módosításról korábban – az önkormányzat bejelentése alapján – itt írtunk részletesen.

Ennek lényege, hogy behajtási korlátozást vezetnek be a Leányka lakótelepi parkolók nagy részén. Ide munkanapokon délután 3 és este 9 óra között behajtani csak engedéllyel szabad majd. A helyben lakók igényelhetnek ehhez engedélyt. Ugyanakkor itt is hagynak szabad részeket, ahová engedély nélkül is be lehet hajtani, hiszen sokan ebben a délutáni, esti időszakban mennek a gyerekekért az óvodákba, bölcsődébe. Számukra a korlátozásmentes helyeken túl “dedikált”, félórás időkorlátos parkolóhelyek is rendelkezésre állnak, amelyekhez bárki behajthat.

„Látni kell, hogy nagyon sok az autó a lakótelepen, már most többen igényeltek behajtási engedélyt, mint ahány behajtási korlátozással érintett parkolóhely van” – fűzte hozzá Németh Zoltán. A fogadóórán moderátorként közreműködő Szepesfalvy Anna alpolgármester közbevetésével rávilágított, hogy „amikor a lakótelep épült, még 4-5 lakásonként lehetett egy autóval számolni, mára viszont nem ritka, hogy egy háztartáshoz tartozik több gépjármű”. Ezt megerősítve Németh Zoltán elmondta, hogy van olyan lakás, ahol 3 vagy akár 4 autóra is kértek engedélyt.

„Igyekeztünk úgy kialakítani a rendszert, hogy azok is megtalálják a lehetőséget, akik ott laknak, és azok is, akik ide jönnek, hogy a gyerekeiket hazavigyék a köznevelési intézményekből. Figyelni fogjuk a tapasztalatokat, figyelünk a véleményekre” – fogalmazott Németh Zoltán a Leányka utcai parkolást illetően. 

„Korábban itt hoztunk is létre új parkolóhelyeket az egyik épület mögött, az viszont nem járható út, hogy minden füves területet leaszfaltozunk, ezért itt egy pici belátásra van szükség” – zárta le a témát Szepesfalvy Anna. 

A parkolási kérdés kapcsán ezután a Gádor iskolára terelődött a szó, amellyel kapcsolatban egy igazán friss változásról számolt be Németh Zoltán, amely február 2-án lépett életbe. Erről korábban szintén beszámoltunk, aki esetleg még nem találkozott volna a hírrel, az itt részletesen is elolvashatja az új szabályrendszert.

„Igyekeztünk kialakítani a Szepesi utcában, a Gádor utcához közeli részen K+R helyeket, ami arról szól, hogy a gyerek kiszáll, ad egy puszit a szülőnek és bemegy az iskolába. Időkorlátos parkolóhelyeket is kialakítottunk, ahol tanítási napokon 7 és 17 óra között félórás várakozás lehetséges. Ezt igazolandó óratárcsákat kell kihelyezni, hiszen így tudjuk ellenőrizni, hogy valóban az áll itt meg, aki erre úgymond rászorul” – ismertette a korlátozásokat Németh Zoltán. 

Az alpolgármester hozzátette, minden olyan jelzést elfogadnak, amelyen világosan fel van tüntetve a parkolás kezdetének időpontja. Karsay Ferenc rávilágított, hogy ez a gyakorlat már jóval korábbról ismerős lehet a budafok-tétényieknek a Budafoki Szomszédok Piacáról.

A kerület parkolási szabályairól

Németh Zoltán alpolgármester úrral megpróbálunk minden felmerülő kérdésre kimerítő választ adni.

Közzétette: Karsay Ferenc – 2023. február 2., csütörtök

 

Olvasta már?