Részletesen beszélt az ipartestületi székház sorsáról a szervezet elnöke

by gaalt994

Végéhez közeledik az ipartestületi székház felújítása. Az épület történetéről és az elmúlt időszakban egyre inkább szükségessé váló korszerűsítésről Jurás Lászlót kérdezte riportjában a Promontor TV.

„A baloldali városvezetés 2004-ben ajándékozta vissza az épületet az ipartestületnek, hogy a helyi vállalkozókkal karöltve üzemeltesse és működtesse. Egy dolgot felejtettek el: nem kértek üzleti tervet, hogy milyen módon kívánják működtetni és felújítani, hiszen ez már akkor is egy 70-80 éves épület volt” – mondta a Budafok-Tétény Általános Ipartestület elnöke.

Jurás szerint így lehetetlenné vált az épület megfelelő karbantartása, hiszen az ipartestület mindössze évi néhány millió forintos bevételt könyvelhetett el. „Ráadásul az előző vezetés ügyvezetője a bevételek nagy részét saját magának fizetésként kiutalta, így semmilyen összeget nem tudott az ingatlanra költeni az ipartestület” – fűzte hozzá.

A testület jelenlegi elnöke 2009-ben került a szervezet élére, elmondása alapján az akkori felmérések szerint siralmas állapotban volt az ingatlan. Jurás szerint az évek alatt egyre csak elfajuló állapotok egyre inkább megnehezítették az ipartestület munkáját, ezért egyre égetőbbé vált a problémák megoldása.

„Két alternatíva jött számításba: vagy értékesítjük az ingatlant, és egy kisebb székházat vásárolunk, vagy valamilyen módon megállapodunk az önkormányzattal és maradhatunk az épületben” – fogalmazott Jurás László.

2021 januárjában, 13 hónapos egyezkedés és alapos közgazdászi, valamint ügyvédi közreműködés után végül megtörtént a szerződéskötés. „Az egyik feltétel az volt, hogy az önkormányzat a tulajdonjogért felújítja az épületet. Ez úgy lett meghatározva, hogy három egymást követő évben fog megvalósulni, hogy ne terheljük nagyon az önkormányzati költségvetést” – mondta Jurás a szerződésről.

Ennek értelmében, 2021-ben megtörtént egy kisebb, most pedig folyamatban van egy nagyobb volumenű felújítás. „Hangsúlyozom, hogy az aláírás pillanatában az önkormányzat már egy 200 milliós haszonra tett szert, hiszen a mellettünk lévő önkormányzati terület, amelyen az ipartestületnek szorgalmi joga van, és értékileg nulla volt, mivel pont keresztbe vágta az önkormányzati telket, így ebben a pillanatban piaci értékére került” – beszélt Jurás a megegyezés anyagi hátteréről.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy az önkormányzat miért nem írt ki közbeszerzést. Jurás László szerint, mivel az Ipartestület jogosult ÁFA-visszaigénylésre (az önkormányzat pedig nem), így a kerület körülbelül 50 millió forintot takarított meg. Ezen felül az elnök elmondása szerint közel tizenöt kerületi vállalkozót sikerült bevonni a felújításba, a költségvetés nagyjából 75-80%-át felölelő mértékben.

„A kapcsolati tőkénknek köszönhetően a vállalkozók sok kedvezményt adtak, így lehetőségünk volt magasabb minőségű anyagokat igénybe venni, amivel a ház értéke tovább nő” – indokolta Jurás a kerületi vállalkozók bevonását.

„Életet hoztunk a házba, ami idáig nem volt, mivel korszerűtlensége miatt alkalmatlan volt rendezvények megtartására. Ez most megváltozott, innentől egyre több programmal fordulunk majd a lakosság felé” – fejezte ki örömét Jurás László.

Az első ilyen program augusztus 6-án kerül megrendezésre, amikor is borvacsorára várják az érdeklődőket.

(Kiemelt kép: Promontor TV)

Olvasta már?