Iskolakezdési adományokat küldött Ukrajnába Budafok-Tétény

by gaalt994

Újabb adománycsomagot küldött Budafok-Tétény kárpátaljai testvértelepülésének, Mezőkaszonynak. A XXII. kerületi magánszemélyek és vállalkozások újabb felajnálásai ezúttal legfőképp a mezőkaszonyi gyerekek iskolakezdését hivatottak segíteni. Az adományokat Karsay Ferenc polgármester és Dankóné Hegedűs Jolán alpolgármester személyesen szállították el az ukrajnai településre.

Nem ez az első alkalom, hogy Budafok-Tétényből adományokat szállító kisbusz vagy teherautó érkezik Mezőkaszonyba, Karsay Ferenc ugyanis februárban a háború kitörésekor egyből felvette a kapcsolatot Tóth Sándorral, az ukrajnai település polgármesterével. Azóta több körben küldtek adományt magánszemélyek és vállalkozások is a kárpátaljai testvértelepülésnek.

Karsay Ferenc polgármester a közösségi médiában köszönetet mondott azoknak a XXII. kerületi lakosoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a mezőkaszonyiaknak történő segítségnyújtáshoz.

(Képek: Facebook/Karsay Ferenc)

Olvasta már?