Perlai Zoltán, a DK kerületi polgármesterjelöltje a Képviselői percekben elmondta, hogy a polgármesterjelöltek megnevezésére legkésőbb március 15-ig…
Budafok-Tétény
-
-
Az öltönyös urakat és az estélyi ruhás hölgyeket a hagyományokhoz illően fúvószenekar fogadta a bejáratnál. A nyitótánc…
-
Februártól látható a Budafok Yard című vígjáték az interneten. Három éven át forgott, majdnem kétórás lett, és…
-
2024. január 15-én Budafok-Tétény önkormányzata elindította a Részvételi Költségvetés ötödik fordulóját. A már jól ismert kezdeményezés keretében a lakosság…
-
Szerintünk fontos tudni a kerületieknek, mikor és hol számíthatnak áramkimaradásra. Mutatjuk, hogy január 4. hetében Budafok-Tétény mely…
-
A HEROSZ Budapesti Állatotthon 1991 óta működik Budafok-Tétényben Nyél utcai telephelyén. Korábban helyszíni riportot és képgalériát is közzétettünk a náluk tett látogatásunkról,…
-
AktuálisKerületi szemmel
A DK bejelentette, hogy támogatja Karácsony Gergely javaslatát
by nora.farmosiA DK egyetért Karácsony Gergely főpolgármesterrel, hogy az idei fővárosi önkormányzati választásokat megelőző jelölt- és listaállítást legkésőbb…
-
Az edzéseket januárban ingyenesen próbálhatják ki az ovisok. Minden lelkes, ügyes, nagycsoportos jelentkezőt vár a Budafoki Kézilabda…
-
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális csoportja a Budafok-Tétény Pannonius Irodalmi…
-
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális csoportja a Budafok-Tétény Pannonius Irodalmi…