Újabb régi arcot csábított vissza Budafokra a focicsapat

by gaalt994

A történelmi NB I-es szezonban alapember volt, most Győrből tért vissza.

Megnyomta a hajrá a budafoki focicsapat, legalábbis ami a szezonközi átigazolási időszakot illeti. A transzferablak utolsó napján sikerült még egy új arcot berántani, aki tulajdonképpen inkább régi, az NB I-ben játszó gárdának is alapembere volt.

A 2019-ben Budafokra szerződő Kulcsár Kornél az élvonalbeli menetelés alkalmával 31 bajnokin játszott, ezeken gólpasszai mellett két góllal segítette az együttest, az egyik pontmentést ért, Diósgyőrben ugyanis a hosszabbítás utolsó pillanataiban lőtt remek szabadrúgásgólt.

2021 nyarán a Győri ETO-hoz igazolt, onnan tér most vissza. A többek közt Kaposváron, Zalaegerszegen és Pápán is megforduló játékmester visszatértekor bizakodóan nyilatkozott a klub honlapjának.

“Nagyon hasonló a helyzet, mint amikor először érkeztem Budafokra, akkor is a kiesés ellen harcoltunk, aztán végül szerencsére simán bennmaradtunk, majd jött egy bravúros szezon és feljutottunk az elsőosztályba. Jó lenne, ha a történelem megismételné önmagát, és annak ellenére, hogy nehéz helyzetben vagyunk, a bajnokság végére elkerünénk a veszélyzónából” – fogalmazott Kulcsár, aki saját kondíciójáról is pozitívan beszélt.

„Jó állapotban vagyok, edzésben voltam egész télen, így bízom benne, hogy sokat tudok majd segíteni a Budafoknak a közös célok elérésében!” – mondta erről.

(Kiemelt kép: budafokimte.hu)

Olvasta már?