Videón mind a 11 budafoki kupagól

by gaalt994

Láthatóan a dorogi és az óbudai futballpálya is példát vehetett volna a dunavarsányi játéktérről, no meg persze a gólok sem voltak csúnyák.

Ahogy arról tegnap a Huszonkettő is beszámolt, a Budafoki MTE 11-0-s győzelmet aratott Dunavarsányban a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe jutásért vívott találkozón. A lélektanilag is fontos nagyarányú diadallal Csizmadia Csaba együttese immár a sorozat legjobb 16 csapata között van, míg a Dunavarsány sem maradt sikerélmény nélkül, hiszen ők lettek a legtovább jutó megyei osztályban szereplő csapat a kupában.

A mérkőzést a helyi önkormányzat online felületén jó minőségben, kommentárral közvetítették, az ebből készült összefoglaló pedig látható is a Budafoki MTE Facebook-oldalán.

Ahogy a felvételeken látszik, a Budafok nem csak hatékonyan, de többször kifejezetten szépen is játszott. Ráadásul olyan értelemben a sors is kegyes volt kerületünk csapatához, hogy a dunavarsányi pálya jól állta a sarat, így a BMTE messze nem kényszerült olyan dagonyázásra, mint például a Fradi, vagy a Honvéd.

(Kiemelt kép: Budafoki MTE)

Olvasta már?