50 ezer liter víz és 4 tonna aljzat – új rájasimogató a Tropicariumban

by gaalt994

A “cápás állatkert” már túl van a tízmilliomodik látogatón is.

Karsay Ferenc polgármester a múlt héten élő bejelentkezésében köszöntötte a Campona bevásárlóközpontban működő Tropicariumot a közelgő fantasztikus jubileum kapcsán. Az egyedülálló létesítmény háza táján viszont akad más ünnepelni való is, hiszen új rájasimogatót is átadtak.

Fotó: budafokteteny.hu

A felújított rájasimogató medence átadásán a Tropicariumot megálmodó Farkasdi Károly is jelen volt. Az üzletember 34 éven át élt Svédországban, ahol a cápás filmek hatására fiaival létrehozta Európa első Tropicariumát Kolmardenben. Tíz évvel később a Camponában megnyitották a Tropicarium-Óceanárium névre hallgató, 3000 m²-t elfoglaló létesítményt, Közép-Európa legnagyobb tengeri akváriumát.

 “Mindig vágyódtam arra, hogy itthon is megteremtsek valamit. A látogatóink számából úgy érzem, ez sikerült. Idén már elmondhatjuk, hogy tízmillióan ellátogattak hozzánk fennállásunk huszonhárom éve alatt. A COVID- időszakban mi is zárva voltunk tizenhat hónapig, de senkit sem bocsátottunk el a dolgozóink közül. Ezalatt végeztük el a felújításokat, és elkészült az új rájasimogató is” – idézi Farkasdi Károly szavait a budafokteteny.hu.

Fotó: budafokteteny.hu

Karsay Ferenc polgármester és Dankóné Hegedűs Jolán alpolgármester mellett jelen volt az ünnepélyes átadón Farkasdi Károly fiatalabbik fia, a Tropicariumot jelenleg vezető Farkasdi Tamás is, aki a medencével kapcsolatos érdekességeket is megoszotta a jelenlévőkkel. Elmondta, hogy a megnagyobbított, negyvenkét négyzetméter alapterületű, kör alakú, üvegfalú medencében közel ötvenezer liter vízben úszkálnak a ráják, a medence alján pedig négy tonna homok és korallzúzalék van.

Karsay Ferenc arról beszélt, hogy a Tropicarium Budafok-Tétény számára is hasznos, így az önkormányzat is szívén viseli a létesítmény működését. “A cápás állatkert kerületünk egyik ékköve. A Farkasdi családnak köszönhetően gyermekeink itt olyan ismeretekhez juthatnak, amelyekhez egyébként nagyon nehezen férnének hozzá. A kerületi óvodások, iskolások rendszeresen látogatják a Tropicariumot, és ezt önkormányzatunk igyekszik támogatni” – mondta a XXII. kerület polgármestere.

(Kiemelt kép: budafokteteny.hu)

Olvasta már?