Nemcsak a művészeteké lesz a főszerep az 50. Budafok–Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztiválon: idén a sport és a közösségi élmény is helyet kap a programsorozatban. Május 23-án, szombaton ugyanis elrajtol a „Rajt a pARTon!” elnevezésű közösségi futás, amely a Nagytétényi Kastélytól a Dunafokig vezeti a résztvevőket.
A szervezők célja, hogy a futás népszerűsítésén túl felhívják a figyelmet az egészséges életmódra, a rekreáció fontosságára, valamint Budafok-Tétény Duna-parti környezetére, mint változatos és inspiráló szabadidős helyszínre.
A közel 7,8 kilométeres táv azonban nem a versenyszellemről szól. A szervezők hangsúlyozzák: ez nem egy időre menő megmérettetés, hanem egy könnyed, jó hangulatú közösségi program, ahol a résztvevők együtt fedezhetik fel a Duna-partot. A futás során nem lesz időmérés, így a hangsúly a mozgás örömén és a közös élményen van.
A rajt 15 órakor indul a Nagytétényi Kastélytól, a gyülekező pedig már 14:30-tól kezdődik. Aki nem szeretné a teljes távot teljesíteni, annak lehetősége lesz útközben, a Háros utca 1. számnál kialakított frissítő- és csatlakozási pontnál bekapcsolódni a futásba.
A résztvevőket több szolgáltatás is várja: a szervezők biztosítanak frissítőt, csomagszállítást a rajttól a célig, mentőszolgálatot, közös bemelegítést, valamint célfotót is készítenek a befutókról. Az első 100 célba érkező futó egyedi befutóéremmel gazdagodik.
A programon való részvétel ingyenes, előzetes regisztrációra azonban szükség van, amelyet a szervezők e-mailben várnak.
A szervezők szerint a művészet és a futás között több a hasonlóság, mint elsőre gondolnánk: mindkettő lehet kihívás és felszabadító élmény is – a végén pedig szinte biztosan jobb kedvvel távozunk.
