A Kispest meccsén eldőlt: kiesett a Budafok

by gaalt994

Horváth Ferenc Honvédja pontot szerzett a Mezőkövesd ellen, ezzel matematikailag is biztossá vált, hogy a Budafok jövőre NB II-es lesz.

Véget ért egy megélt álom, a tavalyi csonkaszezonban feljutást kivívó Budafok (bár furcsa ezt a mai meccs után leírni, de az egész szezont nézve mégiscsak jár a srácoknak) tisztes helytállással az utolsó fordulókig versenyben volt, végül az előzetes esélyeknek megfelelően kiesett az NB I-ből.

Az egész éves teljesítmény szebb véget érdemelt, mint 6-7 óra leforgása alatt előbb kilencet kapni a Pakstól, majd az edző lemondása után a Honvéd Mezőkövesd elleni döntetlenjével kiesni, de a futball sosem volt könyörületes sportág. Infrastruktúrájához és keretéhez mérve teljesítményét, talán a Honvéd és a Diósgyőr is jobban „megérdemelte” volna a kiesést, ám ez nemhogy a végelszámolásnál, de még a pályán sem számít.

Azt meg halk önkritikával tegyük hozzá, hogy vajon mondhat-e ilyet egy olyan csapat szurkolója, amely tavasszal egyetlen tétmeccset sem tudott megnyerni. Valószínűleg nem, így hát az egyetlen, amit kijelentünk a kieséssel kapcsolatban, hogy reális. Már a feljutás is erőn felüli volt, ráadásul a Budafok filozófiájával sem szakítva tudott hosszú ideig kompetitív maradni az élvonalban. Emlékezzünk erre!

A BMTE számára egyébként két formalitást jelentő meccs van hátra, amelyeken a Pakssal és a Puskás Akadémiával találkozik.

(Kiemelt kép: Budafoki MTE)

Olvasta már?